Széchenyi-díjat kapott:Páles Zsolt

Tudomány - 2014-03-16

A matematikai analízis számos területén elért, nemzetközi visszhangot kiváltó eredményei, valamint a debreceni analízis iskolában végzett példamutató tevékenysége elismeréseként vehette át a díjat Páles Zsolt matematikus, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara Analízis Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

. "1980-ban, az egyetem elvégzése után mesteremnek, Daróczy Zoltánnak köszönhetően sok érdekes kutatási kérdést kaptam, és az Analízis Tanszéken a legfontosabb, legaktuálisabb kérdésekre koncentráló kutatócsoportba csöppentem bele. Bár hamar jöttek az eredmények és ennek folytán az elismerések is, ez a díj mégis meglepetésként ért" – nyilatkozta a tudós.

A kutatási eredmények mellett a tudományos ismeretterjesztés, valamint a tudományos utánpótlás-nevelés területén is kiemelkedően sikeres matematikus fő érdeklődési területe a konvexitás fogalmának általánosításai és ezek alkalmazásai a függvényegyenlőtlenségek megoldására, illetve a függvényegyenletek regularitáselméletének továbbfejlesztése és a megoldásukra vonatkozó számítógépes algoritmusok kidolgozása.

Páles Zsolt a matematika hazai helyzetét hagyományosan jónak tartja. "Emellett a hazai szakembereknek kiemelkedően jó a nemzetközi kapcsolatrendszerük, és a magyar matematikusok tevékenységét a nemzetközi tudósközösség is nagyra értékeli. Utóbbi számos magas rangú nemzetközi kitüntetésben is megnyilvánul" – utalt Lovász László Wolf-, illetve Kiotó-díjára és Szemerédi Endre Abel-díjára.