Tízmillió éves, hatalmas robbanással járó vulkánkitörést azonosított egy nemzetközi kutatócsoport Észak-Magyarországon - közölte a kutatás eredményeit kommunikáló cég hétfőn.
A kutatást Karátson Dávid egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természetföldrajzi Tanszékének vezetője irányította, és öt ország tudósai vettek benne részt. Eredményeik a Nature Scientific Reports című folyóiratban jelentek meg július elején.
A kutatás alapján a 13,06 millió évvel ezelőtti, négy fázisból álló hatalmas kitörés több mint 3000 négyzetkilométeren, a Mátra keleti peremétől a Bükkön át a Tokaji-hegységig vizsgálható.
A kutatók a kirobbant anyag térfogatát legalább 200 köbkilométernyire becsülik, amely alapján rendkívüli méretű (a robbanásos kitörések skáláján VEI 7-es) kitörés rekonstruálható - írták.
A tengervíz és a magma kölcsönhatása mintegy "porította" a magmát (freatomagmás kitörés), így a centiméteres vagy akár deciméteres horzsakövek mellett a kirobbant anyag zöme finom portufa volt. Kémiai összetétele arra utal, hogy a hatalmas mennyiségű magma több külön magmaforrásból származott.
A Dobi kitörés - híres társához, Ipolytarnóchoz hasonlóan - pillanatszerűen konzerválta a korabeli őskörnyezetet. A folytatódó kutatás alapján az prognosztizálható, hogy az Észak-Magyarországon ilyen részletességgel még nem vizsgált vulkanizmus me