XIII. Kardiológiai Napok a Debreceni Egyetem szervezésében

Tudomány - 2008-03-06

Immár tizenharmadik alkalommal lesz március első hétvégéjén Debrecen város legnagyobb orvoskongresszusa, a Debreceni Kardiológiai Napok továbbképző konferencia. A népszerű rendezvény hamar túlnőtte a regionális kereteket, és mára az egyik legrangosabb hazai posztgraduális kardiológiai fórummá vált. Az első évben öt-hatezren vettek részt az eseményen, azóta ez a szám megháromszorozódott.

A Debreceni Egyetem Kardiológiai Klinikája és a Debreceni Járóbeteg Kardiológiai Intézet közös szervezésében 1995-ben útjára indított rendezvény elsődleges célja a folyamatos kardiológiai továbbképzés biztosítása, valamint a legújabb szakmai ismeretek naprakész átadása. A március 5-8. között megrendezett konferencián elsősorban gyakorlati-klinikai témákat vitatnak meg a résztvevők. Rendszeresen szerveznek azonban kísérletes-elméleti szekciót is, amely a kardiológiai alapkutatás legérdekesebb területeit mutatja be, neves külföldi előadók részvételével. A kongresszus elnöke Dr. Édes István, egyetemi tanár, a DE OEC Kardiológiai Intézet Igazgatója, a kongresszus titkára Dr. Czuriga István, egyetemi docens a Járóbeteg Kardiológiai Intézet igazgatója.

 

A hagyományokhoz híven az idei konferencia is a legaktuálisabb kardiológiai témákkal foglalkozik, melyek közül különösen kiemelkedik a koszorúérbetegségek kérdéseit boncolgató szekció. A téma jelentősségét erősíti, hogy hazánkban – az európai átlagot messze meghaladóan – a gyakori koszorúér-megbetegedések vezető halálokként szerepelnek, és ezáltal fontos népegészségügyi jelentőséggel bírnak.

 

Érdekes előadások és eszmecserék várhatók továbbá a szívbetegségek gondozásáról és hosszútávú kezeléséről, valamint olyan aktualitásokról, melyek az elmúlt év nagy nemzetközi kongresszusain hangzottak el, mint például a szívelégtelenség és a magasvérnyomás kezelésének újdonságai, a szívbetegségek megelőzésének aktualitásai, a heveny koszorúérbetegségek katéteres kezelésének és az agyvérzés ellátásának kérdései. A Kardiológiai Napokon ismét téma lesz az őssejtkezelés a szívinfarktusos betegek tapasztalatai, valamint a perifériás érbetegségek kezelése. Nagy érdeklődésre tarthat számot az új, nem invazív koszorúereket vizsgáló módszer, a Coronaria CT angigráfia bemutatása is, mely az országban elsőként a Debrecenben került bevezetésre.

 

A két napos kongresszus fő témái mellett a kardiológiai gyógyszerek gyártásában élenjáró gyógyszergyárak kutatási tapasztalatainak, valamint az elméleti kardiológia újabb eredményeinek bemutatása is szerepel.