- Volt titkosszolgálati vezetők - DK-alelnök: példát akarnak statuálni a Szilvásy-ügyben

Vélemény - 2013-07-22

- A Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke szerint példát akarnak statuálni Szilvásy György ügyében. Debreczeni József úgy vélte, figyelmeztetésnek tekinthetők a volt titokminiszter ügyében másodfokon ítélkezők számára a Varga Béla nyugalmazott hadbíró ellen a közelmúltban indított eljárások.

A politikus Az orbáni hazugságszolgáltatás új botránya - adalék a Szilvásy-dossziéhoz címmel hétfőn megtartott budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Varga Béla volt az, aki 2011-ben megalapozatlannak találta a kémperben a katonai ügyészség vádjait, és szabadlábra helyezte Szilvásy Györgyöt, illetve Laborc Sándort.

    A DK alelnöke emlékeztetetett arra, hogy még abban az évben Hende Csaba honvédelmi miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök kényszernyugdíjazta Varga Béla bírót, aki ellen többi között gondatlanságból elkövetett államtitoksértés miatt indult eljárás.

    A "kémkedési perként" ismert büntetőügyben július 4-én hirdetett elsőfokú ítéletében a Debreceni Törvényszék Szilvásy György másodrendű vádlottat, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedésért 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, a közügyektől 3 évre eltiltotta.

    Laborc Sándor negyedrendű vádlottat, aki 2007 és 2009 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, a bíróság kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt egy év börtönbüntetésre ítélte, a végrehajtást két év próbaidőre felfüggesztette.

    Az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították. Az ítélethirdetést zárt tárgyalás keretében tartották meg. A vádlottak ügyvédei elmondták: valamennyien fellebbeztek az ítélet ellen, így másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa elé kerül az ügy.

    A kémperben az alelnök szerint példát akarnak statuálni. Úgy fogalmazott: a politikai ellenfelekkel szembeni büntetőeljárás, vagy börtön félreérthetetlenül a diktatúrák sajátja és módszere, és Rákosi, illetve az 1956-os forradalom utáni megtorlások idején zajlottak ilyen perek. "Holnap bárki sorra kerülhet" - mondta Debreczeni József.