A debreceni parkolási díjak emelése indokolatlan, mértéke brutális

Vélemény - 2006-12-14

Csedrik Katalin és Szathmári Károly, az MSZP önkormányzati képviselői, december 13-i sajtótájékoztatójukon ismertették az MSZP véleményét a debreceni önkormányzati ülés előterjesztéseiről.

A fizető várakozóhelyek használatának (közismertebb nevén parkolók) szabályozásáról szóló rendeletben Debrecen városa új díjtételeket kíván meghatározni. Az előterjesztés összefüggéseihez azért előzetesen indokolt leszögezni azt, hogy a parkolókat üzemeltető DKV Rt. 2006 évben 370 millió forintos forgalom mellett 65 millió forint eredményt realizált. Leszögezhetjük, hogy a tevékenység kiemelkedően eredményes, melyet a Debrecen város gépkocsival rendelkező polgárai fizetnek meg.

Az előterjesztésben a belváros frekventált részeit úgynevezett kiemelt övezetté kívánják átminősíteni, s ennek okán az eddig 180,-Ft/óra parkolási díjat 240,-Ft/órára emelik, az emelés mértéke több mint 33 %. Még durvább az előterjesztésben szereplő, magánszemélyeket érintő bérletek áremelése, melynek mértéke 35-40 %, valamint a gazdálkodó szervezetek által vásárolt bérletek áremelése, ami 40-44 % közötti. Kimondhatjuk és megállapíthatjuk, hogy ez a kizárólag Debrecen város Közgyűlésétől függő díjemelés teljesen indokolatlan és mértéke brutális.

(ID)