A HAZAFISÁG ELSŐ PARANCSA

Vélemény - 2007-03-16

A miniszterelnök a nap folyamán történteket felkavarónak és elgondolkodtatónak nevezte.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az összetartozás fontosságát hangsúlyozta a március 15-ei ünnepi díszelőadáson mondott beszédében, csütörtök este Budapesten, a Művészetek Palotájában.  

Gyurcsány Ferenc – aki láthatóan papír nélkül beszélt – úgy vélekedett: életkortól, anyagi helyzettől, lakóhelytől, vallási nézettől, értékrendtől, nemi hovatartozástól és ízléstől függetlenül magyarként összetartozunk. A miniszterelnök mindegyikre példát is mondott és ennek sorát a politikai hovatartozásról szóló összehasonlítással fejezte be.

 

Elindulsz a kormány ellen tüntetni, bár tartod a törvényt, vagy ellenkezőleg, szurkolsz a kormánynak, legyen ilyen vagy amolyan, összetartozunk – hangoztatta. A miniszterelnök úgy fogalmazott, mivel ez az ünnep nem szokványos, ezért ő nem mond szokványos beszédet. A miniszterelnök a nap folyamán történteket felkavarónak és elgondolkodtatónak nevezte. Emlékeztetett arra, hogy amit az 1848-as forradalomnak hívunk, és ami történelmileg felülmúlhatatlan Magyarországon, az nem az utcán történt, mert március 15. hajnalán már készen volt, indult a hajó Pozsonyból Bécsbe.

 

A forradalom a törvényhozás forradalma volt, ma úgy mondanánk: reform – hangsúlyozta, majd felidézte: március 17-én megalakult az új kormány és a pozsonyi reformországgyűlés programjából áprilisra új törvények születtek, többek között a polgári jogegyenlőség és a sajtószabadság. Hozzátette: az örökváltságról szóló törvény egy „csodálatos fordulatot” használ, amikor azt írja, hogy a volt földesurak kártalanítását „nemzeti közbecsület védőpajzsa alá helyezi”.

 

A kormányfő ennek kapcsán kiemelte, hogy akkor még létezett közbizalom és a reform mellett ez volt 1848 másik nagy pillére. Ez a hazafias program – szögezte le. Véleménye szerint a közbizalom léte tette lehetővé, hogy ma nem kell megkérdőjeleznünk, ki volt nagyobb hazafi, Batthyány Lajos, vagy Petőfi Sándor. Pedig akkor is volt kormánypárt és ellenzék, és ők másik oldalon álltak. Mindketten – mint mondta – megkérdőjelezhetetlen tekintélyek, vérüket adták a hazáért, és tudták, a haza nem csak az, amit ők gondolnak, hanem az is, amit a riválisuk gondol.

 

„Hazafisághoz egy dolog biztosan kell, hogy nem csak én, hanem mi vagyunk. Ez a hazafiság első parancsa – jelentette ki a miniszterelnök. Ünnepi beszédét a kormányfő azzal zárta, hogy felidézte azt a verssort, amely véleménye szerint összefoglalja 1848-49 örökségét, és programot ad valamennyi mai hazafinak: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza”.

Forrás:mszp.hu