A Párbeszéd a légszennyezettség csökkentésére tesz javaslatot

Vélemény - 2020-02-02

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek a budapesti és az országos légszennyezettség csökkentése érdekében - közölte a párt szóvivője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Barabás Richárd szerint kritikusak a légszennyezettségi adatok Magyarországon, különösen Budapesten és a Sajó völgyében. Azt mondta: Magyarország a harmadik legszennyezettebb levegőjű ország az Európai Unióban, és az ötödik legszennyezettebb levegőjű "a fejlett világban".

A kormányzat tehetetlensége hosszú távon 5,5 hónapot vesz el az emberek életéből - fogalmazott. Hozzátette: döbbenettel értesültek arról, hogy miközben a kormány egy jó tervet készített szakemberek bevonásával, a legutolsó pillanatban kihátrált mögüle.

Barabás Richárd azt mondta: a légszennyezettség visszaszorításához több lépésre van szükség, amelyek bevezetését Karácsony Gergely főpolgármester, a párt társelnöke már el is kezdte a fővárosban. Ilyennek nevezte a tömegközlekedés pozitív ösztönzőkkel történő erősítését, a dízeljárművek fokozatos kiszorítását, valamint a kerékpáros és gyalogos közlekedés fejlesztését.

Emellett országos, kormányzati szintről támogatott programokra is szükség van a szóvivő szerint, köztük a rossz minőségű tüzelőanyagok - például a barnakőszén - visszaszorítására, folyamatos kéményellenőrzésre, megfelelően szigetelt szociális bérlakások építésére, a dízelüzemű autók teljes "kivezetésére" az ország közútjairól, valamint tájékoztató kampányok indítására.

Kérdésre válaszolva a Párbeszédtől kiszivárgott vitairat kapcsán azt mondta: pártjuk folyamatosan gondolkodik azon, hogy milyen stratégia tudná egyszerre megerősíteni a magyar zöldpolitikát és tudna hozzájárulni az ellenzéki győzelemhez 2022-ben. Karácsony Gergely szavait megerősítve úgy fogalmazott: "mindenképpen előnyös volna, ha Magyarországon csomósodni tudna egy zöld pólus".