Még mielőtt egymásnak esnének Debrecenben a pártok és polgármester-jelöltet állító szervezetek, a jelöltek közötti vita kapcsán, engedtessék meg néhány apró momentumra felhívni a figyelmet.
Az első apró momentum az emlékezeté. Csöndben megjegyzem, hogy nem csak a négy évvel ezelőtti Kósa-Szathmári vitára kellene visszaemlékezni a debreceni városi televízióban, Volt ott vita korábban is - épp Kósa Lajos és az MSZP akkor polgármester-jelöltje, Molnár István között- s az élő adásban, vágatlanul került a nézők elé. Én megértem, hogy vannak a DTV-ben egyesek, akiknek a demokrácia bizonyos személyek regnálásához kötődik, de a tények ettől tények maradnak.
Az újságírónak meg az a dolga, hogy kérdezzen. Tessék mondani, ha van kampány, meg van kampányfőnök, bármelyik párt megyei elnökének mi köze van a debreceni polgármester-jelöltek vitájához? Hogyan lehetséges az, hogy bizonyos pártok kampányfőnökei most, a kampányidőszakban is szinte elérhetetlenek? Esetünkben mindkét kérdés címzettje az MSZP!
A második apró momentum a médiaetikai kérdés. Miért nem a városi televízió stúdiójában rendezik a vitát? Nem tudják átadni a hangot a többi rádiónak? Ezt nem hiszem. Ha a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola tv-stúdiója, meg a Méliusz Rádió a Kossuth térről tudott egyenes tv és rádió közvetítést szervezni és bonyolítani, akkor a DTV ezt ne tudná?
Azért médiaetikai kérdés, mert akkor az ilyen áldemokratikus lépésektől tartózkodni lehetne. Vita száz néző előtt, akiket ráadásul közjegyző sorsol ki. Ugyan már! Akkor mi lesz, ha az egyik párt mozgósít, mondjuk kétezer szimpatizánst nézőnek, s a másik csak kétszázat. A sorsolás meg a valószínűség szabályai szerint az arányok a nézőtérre besorsolt nézősereg tekintetében is maradnak. Mi lesz, ha valamelyik párt emberei kifütyülik a másik jelöltjét, hujjognak, vagy egyéb módon tönkreteszik a vitát? Nem az a cél, hogy a két nagy párt jelöltje értelmesen szót váltson? Ezt nem lehet a legkényelmesebben a tv stúdióban megtenni? Melyik országos vita tapasztalatai indokolják a kisorsolt nézők előtti vitát? Ha egyik sem, mire a helyszín? Csak nem a sikerterméknek titulált Kölcsey központ által nyújtott előnyre van szükség?
Néhány apró kérdésem még lenne, nyilvános tv vitavezetéseim kapcsán. Ki a műsorvezető, kik a műsorvezetők? Ki kérdezhet, ki kommentálhat? A vitázók ülnek, állhatnak, mozoghatnak? A műsorvezetőhöz, a vitapartnerhez odaléphetnek-e? A közönség egy vagy több tagját megszólíthatják-e? Mi van a segédanyagokkal? Fotó, plakát, ábra bevihető, felhasználható-e?
Mekkora az időkeret? Mi a megszólalások sorrendje, a válasz és a viszontválasz ideje mekkora? A vitázók közbeszólhatnak-e, egymástól kérdezhetnek-e?
Mindezek persze még sorolhatóak lennének, csak jelzem, mindezen kérdések kívül esnek azon a DTV-beli közleményben jelzett állítólagos megegyezésen, hogy csupán moderátori felvezetéssel vitázik egymással Kósa Lajos és Bazsa György. Ha van megegyezés, ezen részletek miért nem olvashatóak a kilenc média honlapján?
Az ördög a részletekben rejlik. Ezt ne tudná a DTV, a némán elkezdett virágkarneváli közvetítés után?
Hajdu István