- Vitához vezetett Milánó egyik általános iskolájának döntése, miszerint a muszlim gyerekek nem kapnak menzaebédet a ramadán során előírt böjt idején, miközben máshol a muzulmán közösség helyhiány miatt az utcákon akarnak imádkozni.
Milánó egyik egész napos általános iskolája igazgatója körlevélben értesítette a szülőket hétfőn, hogy az iszlám vallású tanulóknak az április 9-ig tartó ramadán időszakában két választási lehetőséget ad. A diákok ebédidőben vagy az iskolamenzán maradnak társaikkal, és nem fogyasztanak semmit, vagy a szülők elvihetik őket azzal a feltétellel, hogy a délutáni órakezdésre visszahozzák a gyerekeket az iskolába. A döntés vitához vezetett az iskolán belül, a milánói önkormányzati testületben és az olaszországi táplálkozási szakértők között is.
A hivatalos adatok szerint a mintegy 60 millió lakosú Olaszországban több mint 2,7 millió a muszlimok száma. Nagy részük az északi régiókban él. A legutóbb 2015-ben közölt országos adatok szerint az általános iskolákban 300 ezer volt a muszlim gyerekek száma a valamivel kevesebb mint 4 millióból.
A ramadán időszakában felszínre kerülő problémák között szerepel az imahelyek hiánya is. Az országban nyolc mecset működik, valamint számtalan más imahely, amelyeket iszlám kulturális központokban, garázsokban vagy más helyszíneken alakítanak ki.
A jobboldali Liga lombardiai pártcsoportja felelőtlen provokációnak nevezte a Como melletti Cantu döntését, miszerint a Szűz Máriáról elnevezett templomban adnak helyet a muszlimoknak a ramadán idején.
Nemet mondunk az iszlámosodásra, nem mondunk le saját értékeinkről! - hangoztatta Matteo Salvini, a Liga vezetője.
A Velence térségében élő 50 ezres muszlim közösségnek közel negyven imahely áll rendelkezésére, a legnagyobb Marghera városában.
A velencei muszlim közösség emlékeztetett, hogy temetkezési helyből sincsen elegendő: az iszlám vallás szerinti temetkezésekre a várostól 2014-ben kapott terület megtelt.
A Friuli-Venezia Giuliában található Monfalcone rendőrparancsnoka nem engedélyezte a helyi muszlim közösség tervét, hogy a ramadán alatt minden nap a városháza előtti téren imádkozzanak. A hatóságok két másik helyszínt jelöltek ki a központtól távolabb. A muszlim közösség szerint így megakadályozzák, hogy más vallásúak is kapcsolódjanak a köztéren zajló imához.
"Senki, ismétlem senki, sem imádkozik köztéren, kisebbség nem diktálhat törvényt" - mondta a polgármester, Anna Maria Cisint, aki március elseje óta rendőri védelem alatt áll, miután halálos fenyegetéseket kapott. Cisint korábban betiltotta Monfalcone iszlám kulturális központjainak imahelyként való használatát. Az Államtanács hétfői határozata szerint a polgármester döntése megfelel a jogszabályoknak.