Az SZDSZ továbbra is elkötelezett az egészségügyi reform iránt, felelősséget vállal a szaktárca tevékenységéért, ugyanakkor sajnálja, hogy Molnár Lajos lemondott a minisztérium vezetéséről - közölte a liberális párt elnöke.
"Az SZDSZ megköszöni Molnár Lajos eddigi munkáját, elismerjük az egészségügy átalakítása érdekében végzett tevékenységét és eredményeit. Sajnáljuk döntését, amely szerint nem vállalja tovább az egészségügyi tárca irányítását" - fogalmazott közleményében Kóka János.
Megbukott a kormány egészségügyi politikája - így értékelte Molnár Lajos szakminiszter lemondását Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus szerint törvényszerű volt Molnár Lajos bukása, ami - tette hozzá - valójában a kormányzati politika válságát jelzi. A miniszter lemondásával a közigazgatási reform után már a második nagy ívű vállalkozása bukik meg a Gyurcsány-kormánynak - fogalmazott Navracsics. Mint mondta, a kormány szerint április 1-től jött volna az egészségügyi reform könnyebb része, ám úgy tűnik, négy nap után mégis ebbe fáradt bele a miniszter.
mti