Borrell: a vegyi fegyverek használata fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra

Vélemény - 2022-04-29

A vegyi fegyverek használatának újbóli megjelenése jelenti az egyik legsúlyosabb fenyegetést a nemzetközi békére és biztonságra.

Ezt jelentette ki az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken, a vegyi fegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről szóló nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) aláírásának 25. évfordulója alkalmából.

Az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában Josep Borrell aláhúzta: a vegyi fegyverek használata bárki által, bárhol, bármikor és bármilyen körülmények között a nemzetközi jog megsértését jelenti, a legsúlyosabb aggodalomra okot adó bűncselekménynek, háborús és emberiesség elleni bűncselekménynek minősülhet. Az Európai Unió ezért támogatja a vegyi fegyverekkel elkövetett támadások felelőseinek elszámoltathatóságát célzó nemzetközi erőfeszítéseket - mondta.

"A vegyi fegyverek használatának büntetlenségét nem szabad és nem is fogjuk eltűrni" - fogalmazott Borrell, majd hozzátette: a vegyi fegyverekkel összefüggő szankciók rendszerének keretében az EU már korlátozó intézkedéseket vezetett be több orosz és szíriai emberrel és szervezettel szemben ilyen eszközökkel elkövetett támadásokban való részvételük miatt.

Az uniós főképviselő ezzel összefüggésben kijelentette: az Európai Unió határozottan elítéli a vegyi fegyvereknek a szíriai kormány általi használatát. Továbbá aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Oroszország még mindig nem válaszolt azokra a nemzetközi felhívásokra, hogy működjön együtt a hágai központú Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel (OPCW) egyebek mellett annak érdekében, hogy pártatlan nemzetközi vizsgálat szolgáltathasson igazságot az orosz ellenzéki aktivista és politikus, Alekszej Navalnij meggyilkolására irányuló kísérlet ügyében.

A Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény aláírásának 25. évfordulóján az Európai Unió és tagállamai megerősítik, hogy rendíthetetlenül támogatják az egyezmény végrehajtását és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet munkáját, amelyek - Borrell szavai szerint - létfontosságúak az elszámoltathatóság és a büntetlenség megszüntetésére. "A vegyi fegyverek használata sérti a mindannyiunk biztonságát és jólétét szavatoló nemzetközi jogot" - ismételte meg az uniós diplomácia vezetője.