A Szőlő utcai ügyről, a munkások és a devizahitelesek helyzetéről is kérdezték a miniszterelnököt az ellenzéki képviselők az azonnali kérdések és válaszok órájában hétfőn az Országgyűlésben.Arató Gergely (DK) azt mondta: az elmúlt négy hétben összeomlott "a kormányzati kommunikációs kártyavár", amit a Szőlő utcai és más pedofilügyekben építettek. Emlékeztetett: Semjén Zsolt először azt mondta, hogy már tíz éve zajlik nyomozás az ügyben, Gulyás Gergely és Tuzson Bence egy friss ügyről beszélt, a Belügyminisztérium legfrissebb válaszában pedig három ügyről beszéltek, amelyek közül az egyik már hat éve zajlik
Azt mondták, hogy nincs kiskorú áldozat, "közben legalább két ügyben kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt zajlik a nyomozás a Szőlő utcai ügyben" - fogalmazott.
Az ellenzéki politikus azt kérdezte a miniszterelnöktől: leváltja-e "alkalmatlan" minisztereit, vagy saját maga mond le.
Orbán Viktor miniszterelnök válaszában hangsúlyozta: a Szőlő utcai ügyben annyit tudni, hogy álhírbotrányt gerjesztettek, kiderült, hogy állításaiknak semmilyen ténybeli alapja nincs. "Amit önök csinálnak az vádaskodás és rágalmazás", soha senki semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni - jelentette ki.
A hatóságok teszik a dolgukat, "a rágalmazóknak - és ön egy rágalmazó - pedig majd a bíróság előtt kell felelniük" - jelezte a kormányfő.
Arató Gergely viszonválaszában azt mondta: válaszolni kell a kérdésekre, ha nem most, akkor később, mert felelnie kell azoknak, "akik kinevezték, támogatták és fedezték a pedofilokat a gyermekvédelmi rendszerben".
Orbán Viktor erre reagálva azt mondta: álhírbotrányról van szó, kormánytagokat rágalmaztak meg, ami bűncselekmény. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy amikor a számonkérés elérkezik, nem fognak a mentelmi joguk mögé bújni.