EP-választás - Jobbik: halálos a kormányzat gazdaságpolitikája

Vélemény - 2019-04-30

Halálosnak nevezte a kormányzat gazdaságpolitikáját keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Jobbik frakcióvezető-helyettese, mondván, kórházakat zárnak benne, az épületekben pedig szállókat alakítanak ki a külföldről érkező vendégmunkásoknak.

Jakab Péter az egykori Árpád Kórház épülete előtt arról beszélt, hogy a változáshoz "egy óriási kijózanító pofont" kell kapnia a Fidesznek a május 26-ai európai parlamenti választáson a magyar emberektől.Hozzátette: az utóbbi években intenzív kampánnyal toborzott dolgozókat Belső-Ukrajnában a kormányzat, és csak a kezdetnek nevezte, hogy tízezrével érkeznek ide ukránok munkát vállalni.

Jakab Péter hangsúlyozta: a tavalyi választási kampányban a Fidesz azzal riogatott, hogy ha az ellenzék nyeri a választást, akkor migránsokat telepítenek laktanyákba, míg napjainkban a fideszes képviselők hagyják jóvá, hogy kórházakat alakítsanak át e célra.

Teszik ezt úgy, hogy évente 24 ezer magyar ember hal meg azért, mert nem jut megfelelő kórházi ellátáshoz - fogalmazott.

Kijelentette, "Orbán Viktor eljutott oda, hogy már nemcsak a magyarok megélhetését teszi kockára, de ha kell, feláldozza a magyarok életét is, csak azért, hogy olcsó munkaerőt biztosítson a stratégiai partnereknek", azaz a multinacionális vállalatoknak.

Május 26-ának tehát óriási a tétje, a kérdés brutálisan egyszerű: munkásszálló vagy kórház, keleti vendégmunkás vagy nyugati bér, Fidesz vagy Jobbik - jelentette ki az ellenzéki politikus.