Nagy-Britannia mindaddig folytatja Ukrajna támogatását, ameddig ez szükséges - mondta Sir Keir Starmer munkáspárti brit miniszterelnök az Európai Politikai Közösség (EPC) csütörtöki angliai csúcstalálkozóján.
A Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében emelkedő Blenheim-palotában, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori otthonában rendezett egynapos EPC-csúcsértekezleten Starmer Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett ülve mondta el felszólalását.
A brit miniszterelnök úgy fogalmazott: az Oroszország jelentette fenyegetés egész Európára kiterjed. Starmer részletek nélkül hozzátette: ennek jelei közé tartozik, hogy "katonai repülőgépek hatolnak be légterünkbe, hajók cirkálnak partjaink mentén".
Keir Starmer szerint a nyugati országoknak új, nagyratörő együttműködési módozatokat kell találniuk, mindenekelőtt közösen "fel kell pörgetniük gazdaságaikat" nem csupán a katonai, hanem a gazdasági, a kiber- és az energiabiztonsági kihívásokkal szembeni védekezés miatt is.
A brit miniszterelnök szerint London ennek jegyében törekszik arra, hogy új alapokra helyezze az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatrendszerét.
"Hiszem, hogy ha Nagy-Britannia és az EU szuverén partnerekként együttműködik, akkor erőteljesen tud a közjó érdekében tevékenykedni Európa-szerte" - mondta Keir Starmer.
Hozzátette: a nyugati ipari hatalmaknak sikerült csökkenteniük függésüket az orosz nyersolaj- és földgázszállításoktól, de ezt a folyamatot most tovább kell vinni a tiszta energiaforrások meghonosítása és Ukrajna téli energiaellátásának biztosítása érdekében. Starmer szerint foglalkozni kell azzal a problémával is, hogy egyes teherfuvarozási hajóscégek segítik Oroszországot a szankciók megkerülésében.
A brit kormányfő szerint mindemellett szembe kell szállni a szervezett európai embercsempészettel is, amely immár "nem csupán kihívás, hanem válság".
Starmer kijelentette: az embercsempész-szervezetekkel szemben is a terrorizmus ellen bevetett módszereket kell alkalmazni, és erre szolgál majd a munkáspárti brit kormány által tervbe vett új határvédelmi parancsnokság.
A brit kormányfő után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szólalt fel, kijelentve: éppen az egységes európai fellépés eredményeként Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem sikerült elérnie azt a célját, hogy Európa megosztottá váljon.
"Putyin kísérletet tehet arra, hogy egy-egy európai vezetőt nyomásgyakorlással, zsarolással rávegyen a többiek elárulására, arra, hogy a többiek háta mögött próbáljon intézkedni, meggyengítve egységünket" - fogalmazott az ukrán elnök.
Hozzátette: mindenki maga dönti el, hogy miként cselekszik és milyen örökséget hagy maga után.
Zelenszkij szerint Putyin több tízezer embert áldozott fel, de nem ért el jelentős eredményeket, és ez köszönhető a nyugati partnereknek is, akik enyhítették az általuk szállított fegyverek bevethetőségének korlátozásait az ukrán-orosz határ mentén.
Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy ez nem járt a háború eszkalációjával, sőt éppen ellenkezőleg, megakadályozta, hogy Putyin kiterjessze a háborút.
Hozzátette: minél kevesebb a nyugati fegyverek bevetéséhez szabott korlátozás, Oroszország annál inkább törekszik majd a békére