Észak-koreai válság - Orosz képviselők szerint Phenjan kész a tárgyalásra

Vélemény - 2017-12-01

- Észak-Korea kész tárgyalni a válság rendezéséről, és ehhez nem támasztja feltételként, hogy nukleáris hatalomként ismerjék el - közölték pénteken a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel orosz parlamenti képviselők, akik az elmúlt napokban Phenjanban tárgyaltak.

Az orosz honatyák elmondták, hogy Phenjan szerint Moszkvának jelentős szerepet kell játszania a rendezésben, Washington viszont nem tárgyalóképes fél. Beszámolójuk szerint a legutóbbi rakétakísérletet Észak-Korea az "amerikai fenyegetésre" való reagálással magyarázta, amellyel szerinte demonstrálta a világnak képességeit.

Az orosz törvényhozókat fogadták az észak-koreai parlamentben, de a külügyminiszter-helyettessel és az állampárt külügyi bizottságának elnökével is tárgyaltak.

Hangot adtak Moszkva rakétakísérlettel kapcsolatos álláspontjának. Elítélték a ballisztikus rakéta felbocsátását és reményüket fejezték ki, hogy a felek megőrzik higgadtságukat, hogy a Koreai-félszigeten létrejött helyzet ne a legrosszabb forgatókönyv szerint alakuljon tovább.