Fideszes kirakat-konferencia Brüsszelben: mégis kell Európa jóváhagyása?

Vélemény - 2011-03-31
Diktatórikus időket idéz, amikor a kormány véleményétől eltérő álláspontot  hazugságnak  vagy  lejárató kampánynak  nyilvánítják a hatalom birtokosai. A Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselői a hazai és a nemzetközi fórumokon is világosan elmondják véleményüket a Fidesz egypárti alkotmányozásáról. Az alkotmányozás ügyét a Magyar Néppárti Képviselőcsoport hozta ki az Európai Parlamentbe, hiszen ők szerveztek e témában konferenciát Brüsszelben.

Szintén ők voltak azok, akik már a meghallgatást megelőzően elhiteltelenítették a kezdeményezést azzal, hogy az alkotmánytervezet hiányos és téves fordítását küldték meg az Európai Parlament tagjainak. A fordításból többek között hiányzott a teljes preambulum, amely nélkül nem értékelhető teljességében a Fidesz-KDNP alkotmánytervezete, annak koncepciója és filozófiája. Ezt a hiányt az MSZP EP delegációja szívességből pótolta, saját álláspontjával együtt a preambulum fordítását is megküldte az Európai Parlament tagjainak.  Már az előkészítés során nyilvánvalóvá vált, hogy a kirakat-konferencia egyetlen céllal bír: azt a hamis látszatot kívánja kelteni, mintha az Európai Parlament egyetértene a Fidesz-KDNP alkotmány tervezetével. Bár a  független  közszolgálati média tudósításaiban ez nem szerepelt, a konferencián a Magyarországon zajló egypárti alkotmányozás és a tervezet tartalma is komoly kritikát kapott. Frank Engel, a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt képviselője elmondta, hogy bár maga is hívő ember, nem tartja helyénvalónak a vallási utalásokat a preambulumban. Ugyanő kifejtette, hogy plusz legitimációt jelentene, ha népszavazáson erősítenék meg a szöveget. Cecilia Wikström, svéd liberális képviselő, evangélikus lelkész is kiemelte, szekuláris állami keretek között Isten nevének nem kellene szerepelnie az Alkotmányban. Elmar Brok, a német Kereszténydemokrata Párt nagy tekintélyű képviselője pedig érthetetlennek tartotta az Alkotmánybíróság döntési jogkörének korlátozását.

 

    Fenntartjuk álláspontunkat, hogy a Szent Korona kiemelkedő jelentőségű magyar történelmi ereklye. A Fidesz-KDNP alkotmánytervezete szerint azonban a Szent Korona  megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét , amely az elavult Szent Korona tan újjáélesztéséhez vezet. A Fidesz EP képviselőcsoportjának állításával szemben az új alaptörvény tervezete megnyitja az utat a Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok szavazati joga előtt. Ezt maga Orbán Viktor erősítette meg e héten tett nyilatkozatában. A választójog megadását a Magyarországon állandó lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok esetében súlyos hibának, nacionalista populizmusnak tartjuk. Az ugyanis szembeállítja a hazai és a határon túli magyarságot, felrúgja azt a 20 éves nemzetpolitikai konszenzust, amely a határon túli magyarság szülőföldjén történő megmaradását, valamint a széleskörű kulturális és területi autonómiát tartotta legfőbb törekvésének. Nincs olyan állam Európában, amely autonómiát adna idegen állampolgársággal rendelkező embereknek, ha azok más állampolgársággal rendelkeznek. Ezt ugyanis már nem autonómiának, hanem enklávénak nevezik.  Mindezek alapján visszautasítjuk a Fidesz vádaskodásait. A Fidesz sem a belpolitikai, sem a nemzetközi téren, így az Európai Parlamentben sem hajlandó odafigyelni az érdemi kritikai észrevételekre. Amennyiben az alkotmány végleges szövege nem lesz összhangban az EU alapvető értékeivel, az uniós alapszerződések betűjével és szellemével, valamint a koppenhágai kritériumokkal, az Orbán kormány további súlyos kritikákra számíthat.    az MSZP európai parlamenti delegációja

    Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja