Gyurcsány Ferencről és Orbán Viktorról, illetve a magyarországi belpolitikai helyzetről közölt elemzést Magyarország-mellékletében a Financial Times tekintélyes brit napilap. Az újság szerint mindketten túlzottan megosztóvá váltak ahhoz, hogy politikailag túléljék a következő három évet.
A Financial Times (FT) brit napilap Magyarország-mellékletében közölt elemzés szerint idén a "hiperaktív" Gyurcsány Ferenc és a jobboldal szimbolikus figurájának számító Orbán Viktor is, úgy tűnik, végzetes sebet kapott - politikai értelemben. A lap arra a következtetésre jutott az általa megkérdezett jobb- és baloldali politikusok és elemzők véleménye alapján, hogy a magyar politika "két sarkcsillaga" egyaránt túlságosan megosztóvá vált ahhoz, hogy túlélje a következő három évet, és ismét pártja miniszterelnök-jelöltje legyen a 2010-es választásokon. Távozásuk a lap szerint enyhítheti azt a légkört, amely az utóbbi néhány évben akadályozza a konstruktív politizálást Magyarországon.
Gyurcsány problémái nyilvánvalóbbak, mint Orbánéi - véli az FT. A kormányfőnek a szeptember 17-én kiszivárgott őszödi beszéd - amelyben a miniszterelnök elismerte, hogy hazudtak az áprilisi választási győzelem érdekében - okozott nehézséget. A jobboldal erre dühödten reagált, tízezrek vonultak ismételten az utcára a miniszterelnök lemondását követelve, és néhány demonstráció erőszakba torkollott.
Gyurcsány helyzete azonban mindezek ellenére szilárd maradt, mivel az MSZP a miniszterelnök eltávolítását követelő 72 órás Orbán-ultimátum után felsorakozott vezetője mögött. Szabados Krisztián politikai elemző azt mondta a Financial Timesnak: egyetlen olyan tényező van, amely valóban összehozza a szocialista pártot, és ez Orbán Viktor.
A Financial Times szerint Gyurcsány pozícióját az ingatag piaci helyzet is erősíti. Az elhíresült őszödi beszéd sokkolta ugyan a magyarok többségét, de jó benyomást tett a befektetőkre és az elemzőkre, akik szerint a beszédből kiderül: a kormányfő elkötelezett a reformok mellett, és jó irányba viszi az országot. A lap állítását erősítette meg Nehad Chowdhury, a Blue-Bay Asset Management alapkezelő vezetője, aki szerint a beszéd kétségtelenül pozitív volt piaci szempontból.
Gyurcsány jövője az FT szerint attól függ, hogy képes lesz-e olyan reformokat véghezvinni, amelyek nem csak a költségvetési hiány csökkentéséből állnak, de javítják a közszolgáltatásokat is. Ellenkező esetben a következő választásokon Gyurcsányt csak úgy fogják emlegetni, mint azt az embert, aki "hazudott a költségvetésről, mielőtt megszorításokat vezetett volna be". Egy, a Financial Timesnak név nélkül nyilatkozó diplomata szerint minden azon múlik, az emberek mikor fogják érzékelni a kormányzati intézkedések előnyeit.
Orbánt álságosnak tartják
Orbán Viktor legalább annyira sebezhető, mint Gyurcsány - állapította meg a lap. Ezt azzal indokolja, hogy a választási kampány ígéretei - amelyek betartása jelentős költségvetési kiadásokkal járt volna - és a miniszterelnök takarékossági intézkedései elleni támadásai álságosnak tűnnek.
Sólyom László köztársasági elnök a Financial Times idézete szerint azt mondta: ha most a jobboldal lenne kormányon, "bármit mond is, kénytelen lenne elfogadni, hogy vissza kell fognia a szociális gondoskodást, az emberek védelmét".
A lap szerint Orbán nem terjesztett elő semmiféle világos alternatívát a kormány reformprogramjával szemben. Radikális adócsökkentést ígért, eközben viszont nem nagyon foglalkozott a kiadások csökkentésével. Energiái nagy részét arra használta, hogy tiltakozzon a kormány reformjai ellen és hogy bojkottálja Gyurcsányt.
A cikk szerint néhányan - neveket nem említ a lap - már a Fideszen belül is kezdenek belefáradni Orbán konfrontatív stílusába. Az önkormányzati választásokon aratott győzelem azonban megerősítette a pártelnök helyzetét, de a Fidesz mérsékelt szárnyához tartozók egyre inkább úgy látják, hogy nem Orbán taktikája jelenti az előre vezető utat, és lehet, hogy már készülődik ellene egy kihívó.
Az elemzés szerint Kósa Lajos debreceni polgármester, akit a lap a párt feltörekvő csillagaként aposztrofál, lehet az egyik esélyes, aki már jelezte országos ambícióit, és világossá tette, hogy gyakorlatiasabb megközelítést alkalmazna Gyurcsánnyal szemben. Nemrég találkozott is a miniszterelnökkel, egyértelműen figyelmen kívül hagyva Orbán bojkottpolitikáját - írja az FT. Kósa viszont többször is kijelentette, hogy nem akar pártelnök lenni, szerinte nem is lenne összeegyeztethető egy város és egy párt irányítása.
A Financial Times szerint nemcsak a Fidesz jövője, de az egész jobboldal megújulási esélye a tét. Az újság úgy véli, populista politikájával és megosztó taktikájával Orbán elidegenítette a középre húzó MDF-et, amely nem hajlandó együtt működni a Fidesszel, amíg azt Orbán vezeti. A szocialisták megmutatták, hogy Orbánt meg tudják verni, viszont ha egyesülne a jobboldal, már kevesebb esélyük lenne - jegyzi meg a lap.