Hegyi Zsolt: a Keleti pályaudvar megújítása nem halogatható tovább

Vélemény - 2025-07-29

A Keleti pályaudvar megújítása nem halogatható tovább, eljött az idő, augusztus 25-től hozzákezdünk a megvalósításhoz - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója kedden a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben.

Úgy fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy a lezárás sokak számára kellemetlenséggel jár, ezért a lehető legnagyobb odafigyeléssel szervezték meg az utasok utaztatását, a BKK-val szoros együttműködésben villamosjárat-sűrítéssel, buszpótlással, valamint megerősített helyszíni jelenléttel segítik a zavartalan közlekedést és a folyamatos tájékoztatást

A szükséges közlekedési információkat egy folyamatosan frissülő aloldalon teszik közzé.

A vonatok pontos menetrendje legkésőbb augusztus 10-től lesz elérhető, hogy mindenkinek elegendő ideje legyen az utazás újratervezésére

- jelezte a vezérigazgató.

A MÁV közleményében ismerteti, hogy augusztus 25-től egy hónapon át szünetel a Keleti pályaudvar vonatforgalma, így augusztus 25-től szeptember 20-ig jelentősen módosul a közlekedési rend a Keleti pályaudvart érintő vonalakon.

A MÁV saját forrásából finanszírozott mintegy 4,4 milliárd forintos beruházása során 400-450 szakember közreműködésével és számos munkagép, vasútüzemi és közúti jármű igénybevételével tervezett szerelési munkák eredményeként a Keleti pályaudvaron javulni fog a berendezések üzembiztonsága, jelentősen csökken majd a meghibásodások, az üzemzavarok száma - közölték.

A munkálatok ideje alatt 4 hétig a Keletiből nem indulnak és oda nem is érkeznek vonatok, ezért a győri, a pécsi, a hatvani-miskolci és az újszászi-békéscsabai vasútvonalokon utazóknak jelentős változásra kell számítaniuk. A menetrendmódosítások és az átszállások miatt az utazási idő megnövekedhet

- hívták fel a figyelmet.

A vasúttársaság azt kéri az utasoktól, hogy már a vágányzár előtti időszakban is tájékozódjanak a mavcsoport.hu/keleti weboldalunkon, amelyet folyamatosan frissítenek a menetrendi változásokról szóló információkkal, alternatív eljutási lehetőségekkel, javaslatokkal, valamint az utazás megtervezését segítő térképekkel. Interaktív térképet is készítenek, amelyet pár napon belül közzéteszünk a weboldalon.

Az érintett vonalak mentén a MÁV-csoport több átszállási pontot alakít ki Budapest-szerte, ezek a HÉV-vel, a VOLÁN- és a BKK-járataival könnyen elérhetők a főváros minden részéről. Az átszállási pontokról is bővebb ismertetést tesznek közzé az internetes tájékoztatási felületen.

A változás számos, a Keleti pályaudvart használó nemzetközi vonatot is érint - ismertette a MÁV.

A módosított menetrendek az online felületeinken (MÁV app, EMMA, jegy.mav.hu) várhatóan augusztus 10-től lesznek elérhetők, és akkortól lehet a vonatokra keresni az új menetrendek alapján a MÁV és a MÁV+ applikáció, az EMMA vagy a jegy.mav.hu segítségével - közölte a vasúttársaság.