Karácsony: eredménytelen volt a főváros és a kerületek egyeztetése a kormánnyal a kompenzációról

Vélemény - 2021-02-25

- Nem vezetett eredményre a főváros és a kerületek csütörtöki egyeztetése a kormánnyal a koronavírus-járvány miatt az önkormányzatokat érintő elvonások kompenzációjáról - közölte Karácsony Gergely főpolgármester, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke a tárgyalást követő sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely arról, hogy mit sikerült elérniük a tárgyaláson, egy tollat és egy notesz felmutatva azt mondta: a fővárosi és a kerületi önkormányzatok ennyit kaptak. Arra kaptak ígéretet, hogy mindenkivel külön-külön leülnek tárgyalni - tette hozzá

Úgy fogalmazott: "nehéz jóhiszeműnek lenni, hiszen a külön egyeztetés végső soron könnyen járhat azzal az eredménnyel, hogy leszalámizzák a budapesti önkormányzatokat, de természetesen mi minden egyeztetésben partnerek vagyunk."

Karácsony Gergely azt mondta, a főváros és a kerületek tárgyalnak a kormánnyal, de csütörtökön a tárgyalás folytatására vonatkozó ígéreten kívül nem kaptak semmit. Azt gondolták, hogy ez lett volna az a lehetőség, amikor igazságos, átlátható módon lehetett volna megállapodni az önkormányzatokkal - tette hozzá.

A főpolgármester elmondta azt is, attól tartanak, hogy lesznek egyenlőbbek az egyenlőknél, amikor a kerületekkel külön-külön megállapodnak majd.

Karácsony Gergely közölte, a budapesti önkormányzatok nevében négy követelést fogalmaztak meg a tárgyaláson: az automatikus kompenzációt az iparűzési adó kiesése miatt, az ingyenes parkolás megszüntetését, továbbá kérték, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatok kapják meg a korábban megígért, de visszavont támogatásokat, valamint azt, hogy a kormány kezdjen az önkormányzatokkal érdemi tárgyalásokat az európai uniós helyreállítási alap felhasználásáról.

Mint mondta, szerdáig a fővárosi önkormányzatnak 12 milliárd, a kerületeknek 10 milliárd forint bevétele esett ki a vállalkozásoknak adott iparűzésiadó-kedvezmény miatt.

Az ingyenes parkolásról szólva Karácsony Gergely azt mondta: az intézkedés csak arra jó, hogy káoszt okozzon a városban, és az önkormányzatoknak újabb pénzügyi terhet jelentsen, hiszen a parkolással kapcsolatos minden kiadás megmaradt, a bevételek viszont elmaradtak.

Soproni Tamás (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) terézvárosi polgármester, a BÖSZ társelnöke azt mondta: nem történt meg az, amiben reménykedtek, hogy a kormány visszavonja azokat a "politikai indíttatású elvonásokat", amelyek rátevődnek a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira.

Megtudtuk, hogy "hogyan kompenzálnak: nagyjából sehogy" - jelentette ki.

Soproni Tamás példaként említette, hogy a II. kerületben 3,7 milliárd, a VIII. kerületben 4,5, a XVIII. kerületben pedig 6 milliárd forint esik ki a 2021-es büdzséből.

A kormány nem a polgármesterektől, hanem a fővárosi emberektől veszi el a pénzt - hangsúlyozta Soproni Tamás, hozzátéve, a kormány nem áll a fővárosi nyugdíjasok, családosok vendéglátósok, vállalkozók mellé.

Őrsi Gergely (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) II. kerületi polgármester kiemelte: egy egészségügyi és gazdasági válság idején felértékelődik az önkormányzatok szerepe, mivel közvetlen kapcsolatban vannak az emberekkel.

Közölte, megfontolásra javasolták, hogy a pedagógusokat, az óvodai és bölcsődei dolgozókat vegyék be az oltási tervbe, előbbre sorolva őket.