A Kínával szemben indított szubvencióellenes uniós vizsgálat indokaként alkalmazott "túlzott ipari kapacitásra" hivatkozó érvelés valójában tipikus kereskedelmi protekcionista gyakorlatot fed - jelentette ki a kínai kereskedelmi miniszter Madridban.
Vang Ven-tao (Wang Wentao) a Kína-Spanyolország Gazdasági és Ipari Együttműködési Vegyes Bizottság 29. ülésén közösen elnökölt Carlos Cuerpo spanyol gazdasági, kereskedelmi és üzleti miniszterrel.
A találkozón a miniszterek a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének előmozdításáról, a kínai elektromos autókra vonatkozó uniós szubvencióellenes vizsgálatról, a szakembercserék megkönnyítéséről, a kormányzati beszerzésekről, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek piacra jutásáról folytattak eszmecserét.
Vang elmondta, hogy Kína Spanyolországgal együttműködve kész tovább növelni a két ország közötti kereskedelmi forgalmat, előmozdítani a kétirányú befektetéseket, erősíteni a kis- és középvállalkozások közötti együttműködést és a harmadik féllel folyatott piaci együttműködést, valamint mindkét fél számára előnyös módon újabb területekre kiterjeszteni az együttműködést.
Reményét fejezte ki egyúttal, hogy Spanyolország igyekszik majd meggyőzni az EU-t arról, hogy racionális és nyitott megközelítést alkalmazzon a "zöld" és az új energiaipar területén felmerülő problémák megoldására, és hogy a vitás felek párbeszéd és kommunikáció útján rendezhetik ellentéteiket.
Carlos Cuerpo elmondta, hogy Spanyolország nagy jelentőséget tulajdonít a Kínával fenntartott gazdasági és kereskedelmi kapcsolatainak, és kész a két ország közötti stratégiai partnerség további elmélyítésére, a Kínával folytatott párbeszéd és együttműködés fenntartására, a gazdasági és kereskedelmi együttműködés kiegyensúlyozott fejlesztésének előmozdítására, valamint a két ország vállalkozásai által a két ország több együttműködési lehetőségének feltárására olyan területeken, mint az autóipar, a megújuló energia, az ipari szerszámgépek és az orvosi berendezések.