Az MSZP szerint ahhoz, hogy egész életen át tartó hivatásként lehessen a nemzetbiztonsági szolgálatok ellátására tekinteni, világos felvételi, előmeneteli- és illetményrendszerre, valamint szolgálati nyugdíjrendszerre van szükség. A ma tárgyalt polgári nemzetbiztonsági szolgálatok állományával és jogállásával összefüggő törvényjavaslatok azonban mindezt nem biztosítják.
A szolgálatot teljesítőket teljesen kiszolgáltatottá tennék a mindenkori kormánynak és felettesnek, ez pedig rendkívül rossz üzenetet hordoz. Kiemelten fontos terület a nemzetbiztonságé, hiszen az államszervezet egyik olyan része, mely úgy védi az állampolgárokat, hogy ők ezt észre sem veszik. Kemény eszközök vannak a birtokukban, hazánkban azonban már többször is használták azokat egyes politikai rendszerek és politikusok döntése érdekében, akár az állampolgáraikkal szemben is. A törvénymódosító javaslat - jogállási törvény lévén - alapjaiban fogja meghatározni a területen dolgozók mindennapjait.
A javaslat nagy horderejű, ennek ellenére az azt benyújtó minisztérium vezetője, Rogán Antal meg sem jelent a parlamentben. Mégis hogy lehet így megbecsülésről beszélni? A dokumentumból hiányoznak továbbá a valódi garanciák, melyek az állományt óvnák, átlátható szabályrendszert, és kiszámíthatóságot biztosítanának.
Kiadó: MSZP Országos Központ
OS