Kofi Annan élesen bírálja a Bush-kormányt búcsúbeszédében

Vélemény - 2006-12-12

Kofi Annan leköszönő ENSZ-főtitkár szerint a Bush-kormány az általa meghirdetett terrorellenes harc során erőszakkal kényszeríti akaratát más államokra, megsérti az emberi jogokat és széles körű nemzetközi támogatás nélkül indít katonai akciókat.

A világszervezet éléről december 31-én távozó ghánai diplomata minden korábbinál hevesebben és a leköszönő ENSZ-főtitkároktól meglehetősen szokatlan módon támadta az Egyesült Államokat búcsúbeszédében, amelyet a Truman elnöki könyvtárban, a Missouri államban levő Independence-ben tervez elmondani hétfőn.

 

 Beszédének szövegét a főtitkári hivatal juttatta el a USA Today című amerikai napilapnak, amely részleteket közölt abból. Annan - akiről eddig is ismert volt, hogy bírálta Washington iraki háborús politikáját - azt írta: a nemzetközi kapcsolatok alapelvei közé tartozik az emberi jogok tisztelete és a jogállamiság, és az Egyesült Államoknak a terrorellenes küzdelemben is hűnek kell maradnia ezekhez.

 

"Amikor (Amerika) láthatóan feladja a saját elveit és céljait, akkor külföldi barátai természetszerűleg nyugtalankodnak és aggódnak" - fogalmazott. Az ENSZ 61 éves története során eddig egyetlen főtitkár sem fejezte be karrierjét azzal, hogy ilyen kirohanást intézett az amerikai külpolitika ellen - mondta Stanley Meisler, az ENSZ történetének szakértője, egy Annanról szóló új életrajz szerzője. Kofi Annan az Egyesült Államok vezette iraki invázió kapcsán megjegyezte: a katonai erő alkalmazását a világ akkor tekinti legitimnek, ha meg van győződve arról, hogy az helyes célt szolgál, az általánosan elfogadott normákkal összhangban.

 

Hozzátette: a kormányok felelősséggel tartoznak nemzetközi cselekedeteikért. A távozó főtitkár elismerte a terrorizmus fenyegetését, de óvott attól, hogy egyes országok egyedül lépjenek fel. "Az ilyen fenyegetésekkel szemben egyetlen nemzet sem védheti meg magát azáltal, hogy az összes többi nemzet fölé helyezi magát" - állapította meg.

 

A főtitkár beszédéből a The Washington Times is idézett részleteket: eszerint az ENSZ Biztonsági Tanácsába új állandó vagy hosszú idejű mandátummal rendelkező tagokat kell választani, mert a testület jelenlegi összetétele 1945 és nem napjaink erőviszonyait tükrözi. A BT tagjainak nagy a felelősségük, a BT nem a nemzeti érdekek képviseletének fóruma - fejtette ki Annan.

 

Az amerikai ENSZ-nagykövetségen nem voltak hajlandók kommentálni a tervezett beszédet annak elhangzásáig, John Bolton nagykövet sem nyilatkozott.

 

 

(MTI)