Hanem, föltételezem, és kéretik cáfolni vagy rábólintani, inkább az irodalmi ügyekben bennfentes kulturális államtitkár piszkált bele. Történt ugyanis, hogy az írószervezetek, többek közt a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága, a József Attila Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a FÍSz, az Írószakszervezet, a Műfordítók Egyesülete és a PEN Club által delegált kuratórium által fölterjesztett 13 díj-jelölt listájába valaki belenyúlt: 4 nevet kicserélt. Ez pedig, hogy finoman mondjam, nem szokás. Utoljára a nyolcvanas években csinálta a kultúrpolitika, a létezett szocializmus haláltusájában összevissza rugdalódzó korszakában. S hogy mivel piszkált? Mivel megteheti, joga van hozzá. De hogy miért – ez igazából a kérdés. Miféle reflex-szerű folyamatok fogja a kultúrpolitikusnak állt költő, aki saját testén-lelkén érezhette, mit is tesz – egyszerűen szólva – az önkény. Miféle hübrisz mozgatja azt, aki a (politikai és poétikai értelemben véve is) legszélesebb szakmai konszenzust söpri le egyetlen mozdulattal, nem törődve azzal, hogy döntésével belegázol mások életébe. Miféle sértettség, frusztráció és/vagy hatalmi arrogancia uralja le azt az író/politikust, aki az írószervezetek – kollégái – 2010. október 20-án, 5 hónappal ezelőtt a közös ügyek megbeszélése tárgyában hozzá írt levelére egyszerűen nem is reagált. Kérem Miniszter urat, mielőtt válaszol nekem, mindezt érdeklődje meg államtitkáránál, Szőcs Gézánál. Kérem Szőcs Géza Államtitkár urat, mielőtt válaszolna nekem, először érdeklődjön Szőcs Géza költőnél.
Budapest, 2011. március 28.
Kukorelly Endre LMP
Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)