Liberálisok: az Egy övezet, egy út program csak Kína érdekét szolgálja

Vélemény - 2017-05-16

A Magyar Liberális Párt szerint az Egy övezet, egy út program kizárólag Kína érdekét szolgálja - közölte Szent-Iványi István, az ellenzéki párt külügyi szakpolitikusa keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Kijelentette, a Liberálisok elutasítják ennek a programnak a Magyarországra eső részét, a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítését, mert szerintük ez a projekt észszerűtlen, soha meg nem térülő, felesleges beruházás és magas a korrupciós kockázata is. Hozzátette: a vasútvonal megvalósíthatósági tanulmánya sem nyilvános.

Azzal kapcsolatban, hogy a magyar miniszterelnök pekingi látogatása során megbeszélést folytatott RecepTayyipErdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Szent-Iványi István azt mondta, "jelzésértékű, hogy Magyarország partnereit ebben a körben keresi", ami a Liberálisok szerint nem helyes. "A pekingi tanácskozáson a világ elnyomó despotái közül nagyon sokan vettek részt, akikkel nekünk nincs együttműködésre okunk" - fogalmazott az ellenzéki politikus.

Szent-Iványi István kifogásolta azt is, hogy Orbán Viktor kínai látogatása során megkoszorúzta a Tienanmen téri hősi emlékművet. Kifejtette, erről a térről nem a kommunizmus hősei, hanem ártatlan áldozatai "jutnak eszünkbe"; a téren 1989-ben vérengzés zajlott, több ezer tiltakozó diákot mészároltak le, ami ellen az akkori Fidesz is felemelte a szavát. A mostani koszorúzás szembefordulás az akkori elvekkel - tette hozzá.

A szerdán az Európai Parlament elé kerülő, Magyarországról szóló határozatok kapcsán Szent-Iványi István azt mondta, hogy a néppárti tervezet is komoly kritika Magyarországgal szemben. Úgy vélte, a magyar kormány nem értette meg, hogy "a folyamatos provokációt be kellene fejezni", mert ha nem teszi, akkor annak látható és érzékelhető következményei lesznek az országra nézve.