Liberálisok: engedélyezni kell az Ubert Budapesten!

Vélemény - 2017-12-21

A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) szerint meg kell szüntetni fővárosi taxiszolgáltatás hatósági árazását, és szabályozott keretek között engedélyezni kellene az Ubert Budapesten.

Szabadai Viktor, az ellenzéki párt budapesti választmányának elnöke csütörtökön Budapesten, a Városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján annak kapcsán beszélt erről, hogy az Európai Bíróság szerdán kimondta: közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás.

A liberális politikus értékelése szerint a 2013-as budapesti taxisrendelet megbukott, az sem a fővárosiaknak, sem a taxisoknak nem jó.

Kifejtette: a hatósági árak torzítják a versenyt, ahogy a piacra való belépés lehetőségének szűkítése is. Ennek pedig az a következménye - folytatta -, hogy ünnepi időszakokon kívül is alig lehet taxit kapni.

Szabadai Viktor szerint az Uber engedélyezésével 1200 sofőrt lehetne bevonni a fővárosban a személyfuvarozásba.

Az ellenzéki politikus úgy összegzett: új taxisrendeletet kell alkotni Budapesten, amely szabad árazást, szabad piaci belépést biztosít és lehetővé teszi az Uber működését ugyanolyan szabályok között, mint a többi szolgáltatóét.

Szabadai Viktor kitért arra, hogy az Állami Számvevőszék jelentéstervezetében több mint 10 millió forintra büntetné a Liberálisokat egy 2014 óta működő ingatlanbérlés, valamint egy 2016-os plakátkampány miatt.

Szerinte a vizsgálat oka, hogy ellehetetlenítsék az ellenzéki pártokat a választás előtt.

Elmondta, nagyon "súlyos lövést" kapott a demokrácia, és azon múlik túlélése, hogy a demokrata oldal szereplői felismerik-e, milyen súlyos a helyzet, és "az ócska mandátumkufárkodáson túl" képesek lesznek együtt gondolkodni.