LMP: a Fidesszel ellentétes a zöld, igazságos és fenntartható politika

Vélemény - 2022-06-13

Ha van a zöld, igazságos, fenntartható politikának ellentéte, azt úgy hívják, hogy Fidesz - jelentette ki Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője hétfőn sajtótájékoztatón, azt követően, hogy a kormányoldal nem támogatta javaslatát egy épületszigetelési alap felállítására.

A politikus elmondta: egy 300 milliárd forintos alap létrehozását kezdeményezte, ám a kormányoldal azt indoklás nélkül leszavazta az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságában.
Hozzátette: az alapból 100-150 ezer lakás szigetelését, fűtéskorszerűsítését vagy nyílászáró-cseréjét lehetett volna megoldani, amivel 50-80 százalékkal lehetne mérsékelni a felhasznált energiát, így a fűtésköltségeket.
Kijelentette azt is, hogy ezzel csökkenteni lehetett volna az ország fosszilisenergia-felhasználását, amelynek Magyarország a leginkább kitett Európában.
Keresztes László Lóránt, a bizottság LMP-s elnöke ezt azzal egészítette ki, hogy a program nemcsak az energiafelhasználást csökkentette volna, de munkahelyeket is létrehozna, így szerinte a kormányoldal egy komoly gazdaságfejlesztési lehetőségre mondott nemet.
Programjuk alapján a leginkább rászorulók önrész nélkül jutottak volna forráshoz, de az önkormányzatokat is támogatták volna abban, hogy felmérjék a magyarországi energiaszegénység valós állapotát - tette hozzá.