LMP: a jogállamot védi az Alkotmánybíróság döntése

Vélemény - 2017-01-13

- Az LMP szerint a jogállam szempontjából fontos és jó döntést hozott az Alkotmánybíróság (Ab), amikor Áder János köztársasági elnök indítványára alaptörvény-ellenesnek minősítette a közigazgatási perrendtartásról szóló törvény közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezéseit.

cheap jerseys nfl

Cheap Jerseys free shipping

cheap jerseys nba

Cheap Jerseys

Csarnó Ákos, az LMP közigazgatási szakszóvivője a testület döntésének pénteki kihirdetését követően, az Ab épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, az LMP is úgy látja, hogy az Országgyűlés kormánypárti többsége a sarkalatos rendelkezéseket megkerülve, a kétharmados többség biztosítása nélkül alakított volna a bírósági törvényen.

Az ellenzéki politikus kérdésre válaszolva megjegyezte, az LMP támogatni tudja a közigazgatási bíráskodás visszaállítását abban az esetben, ha az erről szóló jogalkotási folyamatban figyelembe veszik korábban megfogalmazott tizenkét pontos javaslatcsomagjukat. Az Országgyűlés által megszavazott, de az államfő által ki nem hirdetett törvényt, mely 2018. január 1-jén lépett volna hatályba, az Ab döntése nyomán a törvényhozásnak az alaptörvény-ellenesség megszüntetése érdekében újra kell tárgyalnia.