- Az LMP szerint Budapestnek nem luxusapartmanokra, hanem megfizethető bérlakásokra van szüksége.
Süveg Anna, az ellenzéki párt szóvivője keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján kijelentette: ha az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadja a Rákosrendezőre tervezett beruházásról szóló törvényt, az azt jelenti, hogy a Fidesz elárulta Budapestet. Ebben a formában a beruházás nem lesz más, mint a NER korrupciójának mementója - fogalmazott a szóvivő.
Kiemelte: a főváros sorsáról az emberek megkérdezése nélkül döntenek, a kormány nem a budapestiek, hanem kizárólag az arab befektetők érdekeit képviseli. Utóbbi felé vállalják, hogy kiemelt kormányzati beruházásként valósul meg az építkezés, így sem az önkormányzatok, sem a nyilvánosság nem tudja befolyásolni a projektet - fűzte hozzá.
Úgy fogalmazott: a rozsdaövezetek a főváros aranytartalékai, azokat felelősen kell fejleszteni, a szociális és a zöld szempontok figyelembe vétele mellett.
Az ellenzéki párt szóvivője osztrák példára hivatkozva azt mondta: a rákosrendezői területet a veszélymentesítésen túl csak úgy lehet életre kelteni, ha rengeteg olcsó és megfizethető bérlakást kínálnak és jelentős zöldfelületeket alakítanak ki.
Az LMP - egyetértve Vitézy Dávid főpolgármester-jelölttel - azt követeli, hogy ne újabb üres irodaházakat, luxusapartmanokat vagy bevásárlóközpontokat, hanem a budapestiek lakhatási gondjait érdemben orvosolni képes lakáskínálatot alakítsanak ki a területen. Jelezte: petíciót indítottak annak érdekében, hogy megakadályozzák "Rákosdubaj" létrejöttét, ami helyett közpark és zöld fejlesztés valósulhasson meg.