LMP: "előre kitervelt szélhámosság" az állami földek eladása

Vélemény - 2015-09-29

Az LMP "előre kitervelt szélhámosságnak" tartja az állami termőföldek értékesítését, a párt szerint ugyanis a mintegy 400 ezek hektárnyi terület túlnyomó részét úgy adták húszéves haszonbérletbe az elmúlt három évben, hogy azt a bérlők megvehessék, mások viszont ne férhessenek hozzá. 

 Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: a földek a kormány állításával ellentétben nem kerülhetnek kisgazdálkodókhoz, a haszonbérleti pályázatok pedig a megtervezett akció részei voltak. 

    Ezt azzal támasztotta alá: a haszonbérleti pályázatokon kiosztott területek mérete egyenként nem éri el a 300 hektárt, így azok - 10 hektáros birtoktestenként - megvásárolhatók. Bár a bérlőknek még nincs elővásárlási joga azokra, másnak nem éri meg tulajdont szerezni egy húsz évre leterhelt földön - tette hozzá.

    A képviselő számos példát hozott arra, hogy családok hogyan juthatnak jelentős birtoktestekhez. Közöttük említette a Zimmermann családot - a Csákvári Mezőgazdasági Zrt. vezetőit -, akik négyen együttesen 657 hektárnyi területet bérelnek akkora egységekben, hogy azt mind megvehetik.

    A tomajmonostori polgármester, Fazekas Szabolcs, a mezőgazdasági tárca korábbi halászati miniszteri biztosának családja is eredményesen szerepelt a földpályázatokon - sorolta. Tagjai összesen 1600 hektárhoz jutottak, egyetlen birtoktest esetében sem haladva meg a vásárlási maximumként meghatározott 300 hektárt. Hozzátette: a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Búzakalász 66 Kft. összesen 1010 hektárhoz jutott így, amelyet a kft. tagjai mind megvehetnek.