LMP: zárt és szűk elitet képez a felsőoktatás

Vélemény - 2013-07-31

Az LMP szerint a kormány felsőoktatási politikája leginkább csak egy zárt és szűk társadalmi elit kialakulásának kedvez, míg a kedvezőtlenebb helyzetben lévő társadalmi rétegeket a szakképzésbe irányítja.

  Osztolykán Ágnes, az ellenzéki párt politikusa, független országgyűlési képviselő fogalmazott így szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

    A politikus az állításait mindenekelőtt azzal indokolta, hogy a kabinet 40 százalékkal csökkentette a felsőoktatás finanszírozását az elmúlt időszakban, aminek eredményeként erre az évre 90 ezerre csökkent a felsőoktatásba felvett hallgatók száma a tavalyi 140 ezerről.

    Az LMP elfogadhatatlannak tartja a felsőoktatásba történő bekerülés nehezítését, amivel a kormány tudásalapú helyett közmunkára épülő társadalmát teremt - mondta Osztolykán Ágnes, megjegyezve ugyanakkor, örvendetesnek tartják, hogy a diákok utcai megmozdulásának eredményeként nem indul tandíjas képzés ősztől.