London, 2006. szeptember 18., hétfő (MTI) - A piaci nyomás és a kamatemelési várakozás erősödhet, de kifejezett forintválság vagy a kormány bukása nem valószínű, mondták londoni feltörekvő piaci elemzők Gyurcsány Ferenc beszédének kiszivárogtatása után, amit többen az MSZP-n belüli hatalmi harcok megnyilvánulásának neveztek.
Dwyfor Evans, a Bank of America (BoA) londoni befektetési részlegének európai feltörekvő piaci stratégiáért felelős alelnöke hétfőn az MTI-nek azt mondta: egy miniszterelnöktől "az ember nem pontosan ilyen kommentárokat várna", de végül is Gyurcsány Ferenc "csak azt ismerte be, amit a legtöbb kormány és a legtöbb kormányfő amúgy is csinál".
Evans szerint ezért piaci szempontból nem várható hosszú távra szóló negatív hatás, már csak azért sem, mert "jó ideje köztudott volt, hogy a kormány és a pénzügyminisztérium nyilatkozatai például a költségvetésről nem a valóságot tükrözték". A magyar piacot sújtó korábbi eladási hullámok is azt jelezték, hogy a piaci szereplők szerint "a pénzügyminisztérium szavában nem lehetett megbízni a költségvetési fejleményeket illetően ... (Gyurcsány Ferenc) kijelentései csak arról győzték meg a piacot, hogy helytállóak voltak a kormány politikájáról alkotott nézetei az elmúlt években", fogalmazott a BoA vezető londoni elemzője.
Evans szerint ebben az értelemben piaci szempontból semmi új nem hangzott el; ezt jelezte, hogy jóllehet hétfő reggel volt valamelyes forinteladási nyomás, ez azonban később visszafordult.
A Bank of America londoni részlegének térségi alelnöke szerint hosszú távra jelentősebb politikai kihatása sem lesz az ügynek.
Arra a kérdésre, hogy ezek szerint nincs-e olyan kockázat, hogy a piac az incidens esetleges várt politikai kihatásai miatt elkezdené beárazni az egyensúlyi intézkedési csomag részbeni vagy akár teljes megakasztását, Evans azt mondta: a piac jelenleg már teljes mértékben az "elsősorban adó- és hatóságiár-intézkedésekre támaszkodó" csomag inflációs hatásától általa várt monetáris kiigazítást árazza. A piacon ez idő szerint agresszív jegybanki kamatemelések vannak beárazva, bár inkább annak a kockázata látszik, hogy a piaci szereplők még így is alábecsülik a várható kamatemelések mértékét, tette hozzá.
Jeff Gable, a Barclays Capital londoni befektetési csoport feltörekvő piaci stratégája az MTI-nek azt mondta: a kiszivárogtatás arra mutat, hogy "nehéz harc dúl a szocialista pártban ... és vannak befolyásos emberek a pártban, akik a miniszterelnök kudarcát szeretnék". Ez feltételezhetően azt is jelenti, hogy vannak emberek a pártban, akik a takarékossági csomag ellen dolgoznak, fogalmazott az elemző.
Az adóemeléseket már elfogadták, de vannak nagyon nehéz intézkedések, amelyeket ezután kell meghozni. Egyértelmű, hogy a szocialista párton belül van egy jelentős ellenállás a miniszterelnökkel és politikájával szemben, és úgy tűnik, belső harc folyik a párt irányvonalának meghatározásáért, mondta Gable.
A Barclays Capital térségi szakértője szerint a forintnak az elmúlt időszak árfolyamsávján belüli meglehetősen erős múlt heti jegyzése azt jelezte, hogy a piac "egy csomó jó hírt árazott be"; ahhoz képest lett most nagyobb a politikai bizonytalanság.
Gable ugyanakkor csak "távoli lehetőségnek" nevezte azt, hogy a piac hirtelen elkezdené az egyensúlyi csomag visszafordításának beárazását. A Barclays Capital elemzője szerint ugyanilyen távoli az esélye annak, hogy az ügy például előrehozott választásokhoz vezetne.
A Barclays Capital éppen hétfőn Londonban kiadott heti feltörekvő piaci jelentésében az áll, hogy a globális feltörekvő térség a tavaszi megingás után figyelemreméltó erőt és ellenállóképességet mutat, amiből a befektetők zöme és a hitelminősítők arra következtetnek, hogy a feltörekvő térségi kockázatok csökkennek. A feltörekvő piacok külső adósságának kockázati hozamfelárai ismét történelmi mélységek felé tartanak, a helyi piacok és valuták erősek.
Mindez azt tükrözi, hogy a globális piaci környezet sokkal nyugodtabbá vált az elmúlt hónapokban, óhatatlanul felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy nem ismét "túláradóan derűlátó-e" a feltörekvői piacok megítélése, áll a Barclays Capital hétfői elemzésében.
A magyarországi kiszivárogtatási ügyről hétfőn kiadott kommentárjában a Dresdner Kleinwort - a Dresdner Bank londoni befektetési részlege - azt írta: jóllehet csekély a valószínűsége annak, hogy a kormányt emiatt meg lehet buktatni, az önkormányzati választáson esetleg elszenvedett nagyarányú veszteségek ugyanakkor fokozhatják a költségvetési csomag felvizezésére irányuló nyomást és annak kockázatát, hogy ez meg is történik. A DrK szerint a forint és a helyi piacok a héten várhatóan "nyomás alatt lesznek".
A Goldman Sachs pénzügyi csoport londoni befektetési részlegének hétfői kommentárja szerint sem várható, hogy Gyurcsány Ferencet "kiszorítják" tisztségéből, és az sem valószínű, hogy a szabad demokraták - jóllehet "nem tetszett nekik a beszéd" - emiatt kilépnének a koalícióból.