A Mi Hazánk felszólítja a kormányt, hogy ne a milliárdokkal kitömött Coop-ot támogassa, ha a kistelepülések üzleteit akarja megmenteni - közölte a párt országgyűlési képviselőjelöltje, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei frakcióvezetője kedden az MTI-vel.
zajlai János közleményében tűzoltásnak és látszatintézkedésnek nevezte a "kistelepülési üzletek működési támogatása" címmel kiírt pályázatot, amellyel szerinte a kormány "ismét csak kommunikációs szinten próbálja megmenteni a kistelepüléseket, ugyanis az újabb pénzosztás ellenére továbbra is nő a bezárt kiskereskedések száma".
A politikus a KSH adataira hivatkozva azt írta: egyetlen év alatt több mint 2500 bolt zárt be, ezek jelentős része élelmiszert árusító kisbolt, köztük kiemelten sok zöldség- és gyümölcskereskedés, valamint húsbolt.
- tette hozzá.
Szajlai János szerint a kistelepülési üzletek támogatási pályázata nem mentette meg a kisebb üzletek jelentős részét, "ellenben a pályázat döntési listáján a nyertesek között szerepel 428 Coop üzlet, ami 1 milliárd 284 millió forintos támogatást jelent".
Nem először ennyire sikeres a "jó szomszéd", hiszen a két évvel ezelőtti, hasonló pályázaton 479 üzletük lett nyertes, összességében csaknem másfél milliárd forint értékben - közölte a politikus.
Tehát összesen a Coop üzletek csaknem fele részesült támogatásban annak ellenére, hogy a Coop cégcsoporton belül a Coop üzletlánc 2024-es árbevétele 530 milliárd forint volt, ami 1,6 százalékos növekedést jelent, ezzel szemben nagyon sok családi vállalkozás, kiskereskedés adta fel végleg a küzdelmet, hiszen évek óta csak veszteségesen tudták üzemeltetni a boltjukat - fejtette ki.
- fogalmazott Szajlai János.