MSZP: vissza kell térni a magasabb emelést biztosító nyugdíjszámítási rendszerhez

Vélemény - 2017-01-10

Vissza kell térni a korábbi nyugdíj-megállapítási szabályokhoz - sürgette az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón. Korózs Lajos szerint a korábbi, úgynevezett svájci indexálás alapján idén 1,6 százalék helyett 3,2 százalékkal nőhettek volna a nyugdíjak.

Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank várakozásai szerint 2,4 százalék lesz 2017-ben az infláció. Szerinte a kormány átveri a nyugdíjasokat, mert pontosan tudja, hogy nagyobb lesz az infláció, mint a nyugdíjemelés mértéke. Tíz hónapig, novemberig a nyugdíjasok hiteleznek a kormánynak - mondta, megjegyezve: akkor kell a nyugdíjemelés és az infláció mértéke közötti különbséget visszamenőlegesen kifizetni a nyugdíjasoknak.

Cheap Jerseys free shipping

cheap t shirt printing machine

best t shirt printing machine

Kitért arra, hogy szerinte nem Erzsébet-utalványban, hanem készpénzben kellett volna a nyugdíjasoknak tavaly év végén tízezer forintot adni. A kézbesítési gondok mellett beszélt arról is, hogy ha nem utalványt kaptak volna a nyugdíjasok, akkor nem kerültek volna olyan kiszolgáltatott helyzetbe, hogy az uzsorások ötezer forintért váltsák be a tízezer forintos utalványokat.

Az MSZP-s országgyűlési képviselő beszámolt arról is, hogy pártja a hétvégén 24 településen oszt meleg ételt az arra rászorulóknak.

Értékelésre szerint soha nem látott társadalmi szolidaritás látható most a hideg idő miatt, a legkevesebbet azonban a kormány teszi.

Korózs Lajos szerint a vidéki szociális ellátórendszert teljesen szétverték, így a Blaha Lujza téren fekvő hajléktalannak nagyobb az életesélye, mint egy, a tanyavilágban egyedül élő idős embernek.