Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint az olimpiai kvótás női válogatott játéka csodaszámba ment a debreceni selejtezőtornán, amelyen három győzelemmel az első helyen végzett.
"Fantasztikus győzelem, tornagyőzelem, és nemcsak azért vagyok büszke rátok, mert kijutottatok az olimpiára, hanem azért is, mert a mutatott játék csodaszámba ment. Bízom benne, hogy a jövőben is ugyanígy fogtok teljesíteni" - mondta Ilyés a nemzeti csapat játékosainak és a szakmai stáb tagjainak vasárnap este 11 óta után a Főnix Arénában tartott bankettenA válogatott csütörtökön 49-11-re verte Nagy-Britanniát, pénteken 28-25-re nyert Svédország ellen, vasárnap pedig 37-28-ra múlta felül Japánt, így az első helyen végzett és kvótát szerzett a nyári, párizsi olimpiára.
"Fantasztikus siker, hogy húsz év után újra két csapattal vagyunk ott az olimpián, ti is meglátjátok majd, mennyit jelent ez" - tette hozzá az elnök.
Az MKSZ-t napra pontosan egy éve vezető Ilyés elárulta: személyesen fogadhatta a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőinek gratulációját, mert Gyulay Zsolt elnök, Fábián László főtitkár, Bartha Csaba sportszakmai igazgató és Szabó Bence korábbi főtitkár is a helyszínen tekintette meg a meccset.
"Az olimpiai bizottság nagyon büszke ránk, és nagyon várták, hogy teljesítsük a célt" - közölte Ilyés, aki köszöntetet mondott a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkárságának a támogatásért, aminek köszönhetően mindkét olimpiai selejtezőt megrendezhették, a férfit márciusban Tatabányán, a nőit pedig most Debrecenben.
"Telt ház előtt ünnepeltünk. Azt hiszem, ennél több nem kívánhat egy sportoló, hogy a saját közössége, a családtagjai, a barátai ünneplése közepette jusson ki az olimpiára" - mondta.
Ilyés megjegyezte, hosszú út áll a csapatok előtt, hiszen a játékosok feláldozzák a nyarukat, de ez nyilván nem fog fájni senkinek, hiszen ott lehetnek az ötkarikás játékokon.
"Bízom benne, hogy olyan eredményt értek el, amire mindannyian büszkék leszünk, de természetesen már most is büszkék vagyunk rátok" - hangsúlyozta az elnök.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány köszönetet mondott mindenkinek, aki hosszú ideje drukkol a válogatottnak, hogy elérje ezt a sikert.
"Biztos, hogy a háttérből jövő támogatás nélkül nem sikerült volna. Ők a mi lányaink, szeretni kell őket, márpedig akkora szeretetet kaptak, hogy itt, ezen a hétvégén nem lehetett volna más a végeredmény" - szögezte le a sikeredző.
Hozzáfűzte: sokat dolgoztak és olyan játékot mutattak, amit nagyon hosszú ideje vártak tőlük.
"Ennyit tudunk, sőt még jobbat is, az olimpián is ezt a játékot kell majd mutatnunk."
Böde-Bíró Blanka csapatkapitány közölte: nagyon büszke a válogatottra, hiszen a tokiói olimpia óta eltelt három évben nagyon-nagyon mély gödrök is voltak, és akadtak olyan mérkőzéseik is, amelyek után úgy gondolták, hogy rettentően távol van tőlük a párizsi olimpia.
"Az elmúlt két hét során azt tapasztaltam, hogy mindenki feláldozott mindent a cél eléréséért, és amikor idejöttünk, ráfordultunk a tornára, akkor csak a tüzet láttam a lányok szemében, és azt, hogy mindenki tudja, hazai pályán nem szeretnénk mást, csak nyerni" - mesélte a Ferencváros kapusa.
Hozzátette: a legtöbben csak a japánok elleni meccsre helyezték a hangsúlyt, de ő hitt a csapatban, és tudta, hogy ilyen közönség előtt, hazai pályán a svédeket is meg kell verniük.
A magyar együttes azzal vívta ki a selejtezőtornán való szereplés lehetőségét, hogy a decemberi világbajnokság középdöntőjében legyőzte Horvátországot. A 45. percben még az ellenfél vezetett 19-13-ra, az 54. percben 22-18 volt az állás, de végül 23-22-es magyar siker született.
"Azt üzenem mindenkinek, aki kikapcsolta a televíziót a horvát meccs vége előtt 15 perccel, hogy ezért a magyar válogatottért, a női szakágért is érdemes nézni a kézilabdát, hiszen mi is tudunk csodákat tenni" - mondta Böde-Bíró.
Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke az MTI-nek elárulta: a torna előtt azt mondta a játékosoknak, hogy a tavalyi világbajnokság utolsó mérkőzésén, a záró negyedórában mutatott hittel, energiával és egymásért küzdéssel bármit el tudnak érni.
"Ezeket az energiákat láttam rajtuk, és bár kicsit ideges voltam a Japán elleni mérkőzés előtt, amikor a pálya szélén a tekintetükben láttam a magabiztosságot, megnyugodtam, mert tudtam: ma sem lesz másként, mint pénteken a svédek ellen és egy nagyon magabiztos, céltudatos válogatottat fogunk látni, ez igazolódott is" - szögezte le. Hangsúlyozta: nagy büszkeség és hatalmas siker az MKSZ-nek.
"Nagyon sokat fog adni ennek a fiatal csapatnak a jövőre nézve az, hogy olimpián szerepelhet."
A siker kulcsaként a taktikát, az egységet, a szívet és a közönséget egyaránt megemlítette.
"Most értek össze igazán csapattá és hisznek egymásban, tudnak együtt küzdeni, segíteni egymáson. Ha akár egy kis hullámvölgybe kerülnek is, akkor ki tudják egymást húzni, ez nagyon bíztató a jövőre nézve" - fogalmazott.
Kitért rá, mivel az olimpián szerepelnek gyengébb csapatok, mint például egy kontinensviadalon, bármire képes lehet a nemzeti csapat.
"Nagyon bízom benne, hogy ez a hétvége ismét egy hatalmas löketet adott nekik" - mondta. Megemlítette: egyértelműen bevált, hogy az MKSZ mindkét nem kvalifikációs tornáját megrendezte.
"A rendezés magas színvonalú volt, a magyar szurkolók pedig a világ legjobbjai, olyan hangulatot teremtettek, hogy a svédek is kifejezetten örültek, hogy Magyarországra utazhattak" - emelte ki.