Magyarország nem lesz a NATO politikai egységének gyenge láncszeme, kiáll a szövetség egysége és szolidaritása mellett - jelentette ki Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter hétfőn a Bledi Stratégiai Fórum külügyminiszteri panelbeszélgetésén.
A magyar diplomácia vezetője hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a NATO-ban a védelmi kiadásokkal és a katonai képességekkel kapcsolatban vállalt célok teljesítése mellett. Magyarország geostratégiai helyzetéből adódóan a katonai mobilitás fejlesztésén is dolgozik, valamint befogadó nemzeti támogatást nyújt a szövetség számára - tette hozzá.
Orbán Anita szerint a NATO erejéhez nemcsak katonai képességekre és politikai egységre, hanem ellenálló társadalmakra is szükség van. Felidézte, hogy Magyarország a közelmúltbeli választási folyamat során példátlan külföldi beavatkozással, valamint dezinformációs és félretájékoztatási kampánnyal szembesült. Mint mondta, az új kormány tapasztalata szerint ezek ellen átlátható kommunikációval és tényekkel kell fellépni.
A külügyminiszter stratégiai jelentőségűnek nevezte Közép-Európában az észak-déli összeköttetések további fejlesztését.
Kiemelte az energetikai, a közlekedési és a digitális hálózatok összekapcsolásának fontosságát, valamint a földgáz- és kőolajellátás forrásainak diverzifikálását. Orbán Anita szerint a vasúti és közúti összeköttetéseket a Balti-tengertől az Adriáig tovább kell fejleszteni. Ezek együttesen olyan biztonsági folyosót hozhatnak létre, amely növeli a térség ellenálló képességét, és hozzájárul a NATO keleti szárnyának megerősítéséhez a jelenlegi és jövőbeli fenyegetésekkel szemben - fogalmazott.