Orbán Viktor győzött, a karaktergyilkosság sikerült. A párbaj most ért véget, nem párbaj-feltételek között. Úgy tűnik most, nálunk a sokaság nagy része könnyen hajlik a rossz szóra, az országosra hangosított pletykákra, rágalomra, suskusra. Gyurcsány drámai őszödi útválasztása, szakítása a politikai hazugsággal a visszájára volt fordítható abszurd eszközökkel, és ezután minden jó és minden ballépését a gátlástalan politikai irigység és jogos féltékenység taposóaknákká változtatta.
Gyurcsány hiába lett politikussá — vérbeli értelmiségi maradt. Szellemileg és jó szándékaiban — szinte naivan — messze kiemelkedett közegéből. Talán azt hitte, a mániákus dühből rázúduló ócsárláson az ő pozitív többsége épp oly gúnyosan somolyog, mint ő maga. Vajon milyen akarat parancsolt az ellenzék főerejének állandó kivonultságot parlamenti megszólalásai alatt? Tán igyekeztek óvni képviselőiket, hogy meg ne fertőződjenek Gyurcsány éles eszétől. Rá ne döbbenjenek, milyen tiszta, erkölcsös, képzett, a népét szerető ez a férfi, akinek nevéhez úgy ragasztották a „takarodj” szócskát, mint csúfnevet a túl eszes gyerekre…
Hívei sem tartották hibátlannak, mert ilyesmit sosem igényelt. Nem állítom például, hogy (akár gazdasági) cselekvési programjainak ritmusa tökéletes volt; hogy fölmérte-átérezte a nemzeti gondolat súlyát-szerepét a magyarság politikai opcióiban is; hogy átlátta, milyen árat kell fizetnünk a baloldaliság halványulásáért a pártpolitikában és a kormány frontvonalában; hogy érzékelte, minő egzisztenciális (politikai) létveszéllyel jár a baloldali médiavilág hanyatlása, leépülése. Mindezek mellé fölhoznám a polémikus replika vérszegénységét, eszköztelenségét a dühödt, tomboló, szakadatlan, sértő jobboldali agresszióval szemben.
Hiszem, hogy az MSZP súlyosan (netán elemezhető okokból) hibázott, amikor szinte mindvégig védtelenül hagyta elnökét és miniszterelnökét, míg végül már, mintegy az Orbán-Navracsics-Semjén kátyú vonalán, már pártkollégák is belé mertek marni. Kívülről nem tudhatni, túlhalmozottsága vajon csak Gyurcsány stílushibája volt, avagy mások kényelmes távolságtartása is belejátszott. Mindkét esetben szerepet játszhatott a személyi politika is, melyet aligha elemezhetnék. A túlhalmozottságból eredhet az a jelenségbokor, amelyet a politikai publicisztika „kapkodásnak” nevezett, holott talán csak a tűzoltás látható jeleiről van szó.
A legsúlyosabb vetülete Magyarország Gyurcsány-tragédiájának, hogy végre adott volt egy koncepciózus, nemcsak politikailag művelt, nagyvonalú, kifogyhatatlan energiájú baloldali politikus — amilyen eddig egy sem volt, és kétlem, hogy más politikai színekben akadt párja —, aki minden erejével ennek a nemzetnek a javát és a nemzet társadalmi kárvallottjainak javát akarta tiszta szívből. Ha soha többé nem hajlandó politikai szerepet vállalni, akkor eltűnését a közéletből a magyar történelem gyászolhatja.
Diurnus
Forrás:www.klubhalo.hu