Orbán: Magyarország és Németország természetes szövetségesek

Vélemény - 2017-10-24

Magyarország és Németország természetes szövetségesek, és ennek a jövőben is így kell maradnia - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Passauban.

A kormányfő meglátogatta Gizella magyar királyné sírját a Niedernburg kolostorban, ahol rövid beszédében kiemelte: ha "német barátainknak" találniuk kell egy olyan országot, amellyel "legalább ezer éve nem voltak háborúban, akkor, rajtunk kívül, aligha találnának" ilyet.

Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormányzati delegáció tiszteletadása az '56-os magyar menekültek emlékére állított István-keresztnél Passauban

Orbán Viktor hangsúlyozta: a magyarok történelme a "homályba vész", ezért amit biztosan tudunk róla, az különösen nagy érték. Ilyen az, hogy Bajorországból hozott feleséget magának Szent István király - emlékeztetett.

Úgy vélte, az egykori uralkodó akkor még nem tudta, "milyen jót tesz ezzel nekünk", hiszen amikor most azokra a rosszindulatú kritikákra kell válaszolnunk, amelyek kétségbe vonják, hogy Magyarország őrzi az európai értékeket, elég Gizellára mutatnunk, és minden kritika elhallgat.

A miniszterelnök felidézte: miután első királyunk meghalt, Magyarország sötét polgárháborús időszakba süllyedt, és kétséges volt, mi történik, ki tudunk-e tartani a kereszténység mellett, de olyan erős volt Gizella és István öröksége, olyan nagy volt a tekintélyük, hogy sikerült stabilizálni és konszolidálni a helyzetet.