Reagálás a Jobbik 2014.11.18. sajtótájékoztatójára

Vélemény - 2014-11-18
Meglepő, hogy a Jobbik nem az állami intézményrendszert működtető, és nem Debrecent irányító Fideszt találta meg a Debreceni Menekülttábor ügyében, hanem a Demokratikus Koalíciót és azon belül Niedermüller Péter EP képviselőt.

Még abban az esetben is különleges lehet a Jobbik sajtótájékoztatójának vektora, ha ezzel akaratlanul is kifejezte azt, hogy kizárólag a Demokratikus Koalícióban látja azt a potenciális váltópártot, amely párt politikusaihoz rövidesen – hamarabb, mint sokan azt gondolnák – állami és városi intézmények sorsával kapcsolatosan majd joggal kérdéseket tehetnek fel akár ők is. Már csak azért is, mert rövidesen a Demokratikus Koalíció lehet az a párt, aki a Fidesz törvényszerű bukása után nem csak Debrecent, de Magyarországot vezetni fogja.

Annyiban viszont várható volt a Jobbik lépése, hogy közismert tény Debrecenben - amit az elmúlt ciklus történései maximálisan alá is támasztanak -,amennyiben a Jobbik nem más, mint a Fidesz kézből etetett, de láncon tartott pitbullja. Ezért istörténhet az meg, hogy a Jobbik engedelmes és jól idomított képviselői a szerető gazdi, a Fidesz parancsára most városunk legerősebb, mi több, az egyetlen valós demokratikus ellenzéki pártját, a Demokratikus Koalíciót „ugatják” meg, nem pedig a mélyen korrupt debreceni viszonyokat és beruházások hátterét firtatják.

De miért is tennének másként, ha néha leesik, leesheta Fidesz asztaláról egy-egy zsíros falatka, néhány millió forintocska a Jobbiknak is, ami információink szerint leginkább a Jobbik helyi frakcióvezetőjénél, a pénzügyi bizottság elnökénél, vagy annak családjánál landol.

Tudjuk, hogy a zsíros jutalomfalatért meg kell dolgozni, jól kell viselkedni.Vélhetően azért a megelőlegezett jutalomért is, amelynek egyik nyilvánosságra kerülő eleme az a megrendelés - amia debreceni önkormányzat honlapján is fellelhető -,melyet a Jobbik frakcióvezető családjának vállalkozása, a Kőszeghy Építészet Bt. kaphatott meg 2010-ben, a stadion-projekt keretén belül, nem kevesebb, mint nettó 5 240 000Ft értékben.

Ezek után nem lehet kérdéses, hogy azelmúlt években miért is nem volt fontos a Jobbik képviselői számára, hogy megszólaljanak bármely, városunkat érintő, és igen nagy vihart kavaró, sokszor botrányos ügy esetében. A Jobbik számára Debrecen város lakóinak, vállalkozóinak védelme, érdekképviselete csak addig lényeges és lehetséges, amíg a Fidesz kezében lévő rövidre fogott póráz azt megengedi. Mint ahogy az sem kérdés ezek után, miért is a Demokratikus Koalícióval foglalkoznak inkább a Jobbik képviselői.

Felszólítjuk a Jobbik frakcióvezetőjét, Kőszeghy Csanád Ábelt, nyilatkozzon, ő és közvetlen hozzátartozói, szülei, vagy azok vállalkozásai az elmúlt években hány, közvetlenül a Fideszhez, vagy közvetvea Fideszes önkormányzatokhoz köthető projektben vettek részt, és mekkora az az összeg, ami az ezekből származó megrendelésekből hozzájuk befolyt!

 

 

 

Varga Zoltán

Korcsog György

Demokratikus Koalíció

önkormányzati képviselői