Óvodaépítésekkel és a soproni evangélikus templom felújításával folytatódnak a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) állami támogatású beruházásai - közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Zala vármegyei Liszóban.
Soltész Miklós a helyi evangélikus templom belső felújítását követő istentisztelet és ünnepi közgyűlés keretében beszélt arról, hogy a liszói egyházközség két ütemben 24 millió forint támogatást kapott az 1867-ben épült evangélikus templom belső felújítási munkálataira.
Az államtitkár elmondta, hogy a nehézségek ellenére folytatódnak az MEE nagyobb beruházásai is, így két óvoda építésére kétmilliárd forint támogatást nyújtanak, illetve idén elkezdődhet Sopronban az ország egyik legnagyobb evangélikus templomának felújítása. Ez utóbbi munkálatok első ütemére 500 millió forintot biztosítanak.
A Kárpát-medencében az utóbbi évtizedben 3700 templom szépülhetett meg és több mint 200 új épülhetett állami támogatás révén. Nyugat-Európában ennek éppen a fordítottja történik, "bezárják a templomokat, irodaházaknak, szállodáknak vagy koncerttermeknek, még rosszabb esetben mecseteknek adják át" - fogalmazott az államtitkár.