Szakértő: először kapnak részletes kimutatást a banki költségekről a magyar ügyfelek

Vélemény - 2020-01-22

- Először kaphatnak részletes kimutatást a bankolási költségeikről a magyar ügyfelek - mondta Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakértő elmondta, az uniós direktíva alapján bevezetett szolgáltatás lényege, hogy átláthatóak legyenek az említett költségek. A magyar fogyasztók január 31-én kapják a tavalyi év augusztustól decemberig tartó időszakára vonatkozó kimutatást.

A dokumentum minden banknál ugyanúgy néz majd ki, és ugyanazokat az információkat tartalmazza - fűzte hozzá, azzal együtt, feltüntetik például a számlavezetéshez, a bankkártya-használathoz vagy a mobil szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjakat. A következő évtől már az egész esztendő bankolási költségeit összegzik majd.

Kitért arra, eddig a bankok csak a havi számlakivonatot küldték ki havonta, ugyanakkor az éves összesítőn sokkal élesebben látszik, hogy milyen költségekkel járt a bankolás.