Szakértők: javulás a lakáspiacon, de az igazi felfutásra még várni kell

Vélemény - 2014-11-04

Bár a legfrissebb adatok szerint javulás tapasztalható a lakáspiacon, az igazi felfutásra még várni kell - vélekedik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatairól a K&H vezető elemzője. A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület pedig egy átfogó, érdemi lakásépítési, lakásfelújítási, bérlakásépítési program beindítását szorgalmazza.

    A KSH adatai szerint az év első kilenc hónapjában 27 százalékkal több új lakás épült, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 30 százalékkal haladta meg a tavaly első három negyedévit. Az év eleje óta tartó folyamatos növekedés ellenére az idei első kilenc hónapban épített 5168 lakás mindössze 25 százaléka a válságot megelőző 2008-as esztendő első három negyedévében használatba vett lakások számának.

    Németh Dávid, a K&H vezető elemzője kommentárjában kifejti: jelentősen nőtt az új lakások száma, ám a bővülés elsősorban az alacsony bázisnak köszönhető. Bár vannak a lakáspiac élénkülését segítő tényezők, a szegmensben csak nagyon lassan érhetők el a válság előtti szintek - fűzte hozzá.

    A friss adatok alapján a bővülés igen jelentős, de még korai lakáspiaci boomról beszélni - véli a szakértő.

    Németh Dávid szerint ahogy a korábbi, építőipari adatokból is látszott, a lakásépítések hiányoznak a szektor fejlődéséből. Az első kilenc hónapban megépített több mint 5 ezer lakás még mindig nagyon alacsony szintet jelent. Bár vannak élénkülésre utaló jelek: például a szocpol, valamint az alacsony lakáshitel kamatszintek nyilvánvalóan használnak az új lakások piacának, a lakosság még nincs olyan helyzetben, hogy jelentős keresletet generáljon a piacon - jelezte az elemző.

    Hozzátette: éves szinten több tízezer új lakás építése esetén lehetne egészséges piacról beszélni, de erre a kedvező jelek ellenére sem lehet rövid távon számítani , vagyis csak több év múlva érhető el az a lakáspiaci teljesítmény. 

    A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) keddi közleményében ugyancsak kiemeli: pozitív az elmozdulás, de még mindig évszázados mélyponton van alakásépítés. Az egyesület szerint ha az első három negyedévben regisztrált emelkedő trend egész évben kitartana, 2014-ben közel 10 000 lakás épülhetne fel. Ez azonban még mindig csak arra lenne elég, hogy a hazai lakásállomány (4,39 millió) hozzávetőleg 400 évente újuljon meg. A 100 éves megújulási ütemhez évi 43 000 lakást kellene építeni - hangsúlyozza az egyesület.