Mihai Fifor szociáldemokrata képviselő, volt román védelmi miniszter szerint Ilie Bolojan liberális miniszterelnök "a tűzzel játszik egy gázpalack mellett", amikor megszorítások sorát bevezetve sodorja veszélybe Románia stabilitását.
A bukaresti kormánykoalícióban részt vevő Szociáldemokrata Párt (PSD) befolyásos politikusa közösségi oldalán kedden közzétett bejegyzésében bírálta Bolojan megszorításokon alapuló deficitcsökkentő politikáját, amely szerinte nem erősíti, hanem gyengíti az államot, aláássa a társadalmi kohéziót és az állami intézményekbe vetett bizalmat, a belső feszültségek pedig az ország biztonságát sodorják veszélybe.
"Nem lehet erős államról beszélni, amikor a nyugdíjasokat, az alacsony jövedelmű családokat, a gyerekeket, az oktatást és az alapvető közszolgáltatásokat (...) bántod". A megszorítások nem jelentenek reformot. Az állam csak akkor erősödhet meg, ha tiszteletet tanúsít polgárai iránt, befektet polgáraiba, és nem téveszti össze a költségvetési fegyelmet a szociális cinizmussal" - írta a politikus.
Fifor keddi Facebook-bejegyzésében annak a szolidaritási csomagnak az elfogadását követelte a miniszterelnöktől, amelyet a PSD javasolt a kiszolgáltatott helyzetben lévő társadalmi csoportok védelmére. A szociáldemokraták szerint a bukaresti kormánynak idén két alkalommal - áprilisban és decemberben - kellene 1000 lejes (75 ezer forint) pénzügyi segélyben részesítenie azt az 1 millió 240 ezer nyugdíjast, akinek a havi jövedelme nem éri el az 1500 lejt, 800 lejes segélyben azt a félmillió nyugdíjast, akinek a járandósága 1500 és 2000 lej között van, és 600 lejes segélyben a havi 2000 és 3000 lej közötti összegből élő nyugdíjasokat.
A tavaly júniusban hivatalba lépett Bolojan-kabinet - egyebek mellett az általános áfakulcs két százalékpontos emelésével, az élelmiszerek áfája és a jövedéki adó emelésével és számos költségcsökkentő megszorítással - egy százalékponttal csökkentette tavaly Románia költségvetési hiányát, amely 2024-ben meghaladta a GDP 9 százalékát. Az intézkedések azonban jelentős társadalmi elégedetlenséget szültek, amelyek folyamatos politikai vitákat és feszültséget eredményeztek a bukaresti kormánykoalícióban.
Ilie Bolojan hétfőn újabb bizalmi szavazást kért pártja vezetőségétől, amelynek nyomán egyértelművé vált, hogy továbbra is élvezi a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bizalmát, így kormányának sorsa azon múlik, hogy a PSD csak a népszerűtlen intézkedések felelősségét akarja-e áthárítani, vagy valóban Bolojan megbuktatására készül.