Minden rendben. Kitört a pánik. A politikai elit zárt alakzatokat képez. Összezár az MSZP. Vezetői fogadkoznak, hogy minden változatlan, s 2009 őszéig a nyugodt, megfontolt aprómunka következik. Összezár a Fidesz. Egységesek vagyunk a célokban és az eszközökben, szeretjük vezérünket és választóinkat. A pártok boldogok. Magyarország boldog. Helyzete siralmas. Kilátásai sötétek. Kérdés: országot, népet, nemzetet vagy politikai szereplőket cseréljünk?
A Fidesz békepárti - Polgári Magyarország -, a vezetői szkeptikusak a párt, és szomorúak az ország láttán. 2004 elején Orbán közös népszavazási akcióba kezdett a Munkáspárttal a kórházak privatizációjával szemben. Azóta a Fidesz a kádári, posztkádári szürke kisember zászlaja alatt menetel - szemben Európával, a modernizációval és a polgárosodással. Ennek a kádárista populizmusnak először, a 2006-os parlamenti választásokon nem volt sikere, de 2006 ősze óta tetszést arat. Fokozatosan állandósult a kétmillió-háromszázezer jobboldali szavazó fölénye, amelyben feltehetően, minden vereség ellenére, Orbán 1,5-1,6 millió választó vezére.
A kádári vezér és a jobbra pozicionált, sértett, dühös kisember egymásra talált. A "nem, nem soha" kényelmes vezetést tesz lehetővé a szocialistákkal szemben, ezért Orbán helyzete megingathatatlannak látszik. Annak ellenére, hogy kétszer is fölöslegesen vezette a falnak mezei hadait - 2006-ban az utcán, 2007-ben a szakszervezetekkel. Annak ellenére, hogy hiába toporzékol nevetségesen a hatalom kapujában. Ugyanakkor hiába tudja a Fidesz békepárt a német, a francia, sőt a lengyel tapasztalatokból, hogy középre kell menni, liberális konzervatív pártot kell teremteni - Orbán élő akadály, birtokolja a Fidesz blokkoló többségét.
A Navracsics-Pokorni páros célja a blokkoló kisebbség - a 700-800 ezer Fidesz és 300-400 ezer bizonytalan polgári szavazó megszerzése, akik nélkül győzni nem lehet. Politikájukat láthatóan három fő célnak rendelték alá: 1. A Fidesz az utca, a népszavazás, a rendetlenség, a programtalanság abnormális, kelet-európai pártjából váljék normális, nyugat-európai, programmal rendelkező, rendet akaró parlamenti és önkormányzati párttá. 2. A kádárista és kelet-európai nacionalista, ideologikus, tőke-, polgár- és Európa-ellenes Fidesz alakuljon át modern és nyugat-európai patrióta, pragmatikus, tőke-, polgár- és Európa-barát alakulattá, vagy jöjjön létre ilyen politikai alakulat 2010-ig. 3. A liberális konzervatív jobboldal foglalja el a választói, konszenzusalapú közepet, szemben a 2002-es és 2006-os győztes liberális baloldallal, a szélre tartó, konfliktusos vesztes viktorianizmussal és a szélre sodródott, háborúzó gyurcsányi jozefinizmussal.
Mindennek eszköze: 1. Meg kell szüntetni Orbán intézményi, finanszírozási, káderkiválasztási, információs és kapcsolati monopóliumát, önálló szálakat, hálókat kell szőni, be kell ásniuk magukat az intézményekbe, a parlamenti frakcióba, a polgármesterekkel való formális és informális együttműködésbe, a tőkével való kiegyezésbe, a szakmai szervezetekkel történő egyezkedésbe. 2. Orbánnal szemben programközpontú, konzervatív megállapodásrendszerre kell törekedni. Ennek felelt meg a kiegyezés a rendőrséggel a rend és a biztonság őszi és távlatos megteremtése érdekében. Ilyen Varga Mihály konstruktív tíz pontja a nyugdíjrendszer átalakításáról. Ezért kell megértően olvasni az "üres" Fidesz-programot. Felismerték, hogy nem lehet folyamatosan nemet mondani, illetve őrült ígéreteket tenni. A programnak nem az az érdeme, ami benne van, hanem ami hiányzik belőle - nyugodtan lefordítható angolra.
Orbán megbízottaival szemben élet-halál harcot folytatnak maguk és városuk autonómiájáért a polgármesterek Győrtől Egerig. Nem a Kósa-alkirályság az érdekes, ahogy a Toller-nagyhercegség se képviselte a szocialista városbírákat, hanem a polgármesterek köztársasága Lázártól Rogánig, Borkaitól Zomborig, Pokornitól Bencsikig. Konkrét feladatokat kell megoldaniuk konkrét számokkal, se idejük, se kedvük részt venni az orbáni komédiában. A "nem fizetünk, nem fizetünk, mi magyariak vagyunk", illetve "nem engedjük ősi, talajgyökeres közműveinket holdingba" harcos jelszavai nem hódítják szíveiket. Rideg tény: újra kell gondolniuk gazdálkodásukat, korábbi fejlesztéseiket, ki kell egyezniük a befektetőkkel és az idegenszívű kormánypártiakkal.
Erős a Fidesz európai parlamenti frakciója. Tudják, hogy mit ér a provinciális magyar politika Európában. Látják az örömünnepet a Kaczynski-kormány bukásakor és Tusk érkezésekor. Tudják, ugyanilyen örömtüzek gyúlnának Orbán távozásakor és Áder, Navracsics, Pokorni, Stumpf, Szájer, Varga érkezésekor. (Orbán is tudja, ezért halottak valamennyien a szemében.) Vissza kell térniük az európai vérkeringésbe, és ez Orbán Viktorral lehetetlen.
Ha az MSZP leveszi Gyurcsányt, a Fidesznek három-hat hónapja van, hogy valakit találjon Orbán helyett, illetve Orbán megtalálja saját utódát. A Fidesz nem indulhat friss MSZP-jelölttel szemben félfriss halként eladott Orbánnal. A megújulás és a kezdeményezés átkerülne a baloldalra. Mindez komoly belső feszültséget, utódlási várakozást okoz a jobboldalon. A Gyurcsányt leszúró Brutus és társai Orbánt is leszúrják. Az Orbánt ledöfők Gyurcsánytól is megszabadulnak. "Brutus, te alszol. Ébredj!"
Gyurcsány Ferenc háromszor verte tönkre saját pártját és politikai oldalát. Először őszödi beszédének nyilvános értelmezésével: én próbálkoztam volna az igazsággal és a reformokkal, de a párt hazugságra és tehetetlenségre kényszerített. Körül vagyok véve Brezsnyev-pofájú kádárjanikkal, reformellenes, hozzá nem értő, volt párt- és KISZ-titkárokkal. Baloldali értelmiségiek és én népem, segítsetek ellenükben, az igazságért, a változásért!
Másodszor lerohanta őket pártelnökké választásakor: vagy megválasztotok kétharmados többséggel, ti, akiket le akarok váltani, el akarok kergetni, vagy megyek a miniszterelnökségből, és megnézhetitek magatokat. Nem ti kelletek nekem, én kellek nektek. Enyém a külföld, a liberálisok, a szociálliberális értelmiség, a sajtó támogatása. Nélkülem senkik és semmik vagytok, soha nem győztetek volna, és nem győzhettek 2010-ben sem. Miként Széchenyi gúnyolt a Hitelben:
"Ti a dolgot másképp látjátok, én is; egymást nem tudtuk meggyőzni, de a természet - s arrul nem tehetek, hanem ajándékát háladatosan használom - agyvelőmet másképp alkotta, mint tiéteket; én látom a jövendőt világosan, ti azt értelmetek s vizsgaerőtök gyengesége miatt nem láthatjátok, azért kötelességem titeket belátástok s kívánságtok ellen is szerencsére kényszeríteni, vezetni, boldogítni; ti kötelességtek pedig hinni, szót fogadni, követni stb."
Harmadszor nekik rontott az őszi hadjárattal: vagy megtisztultok, lemondtok költségtérítéseitekről, a képviselőségről vagy a polgármesterségről, a mutyizásról, vagy a néphez, a választókhoz fordulok ellenetekben, aki eddig is utált titeket, de most majd meg is vet.
Sokszor sok mindenben igaza volt Gyurcsánynak, amikor ostorozta pártját és országát - rájuk fért. Csakhogy pártja és országa 2006 ősze óta úgy gondolja, hogy magán kellett volna kezdenie az elszámolást. A szocialistáknál tartósan megmaradt 800 ezer-egymillió törzsszavazóból talán még többségben vannak Gyurcsány hívei. Lehetséges, hogy bírja öt-hatszázezer mindenre elszánt MSZP-választó bizalmát, hiszen reménytelen helyzetből győzött 2006-ban, és nincs igazi alternatív jelölt. De a maradék három-négyszázezer törzsválasztó és a hazavonult, egymilliósnál nagyobb baloldali szavazótábor már nem kívánja Gyurcsányt. A pártelnökségben nincs, a kormányban két-három miniszter, a frakcióban legfeljebb 20-25 párthíve, képviselője van. Blokkoló kisebbség egy hatalmas és megosztott, jövőjét és alternatívát nem látó többséggel szemben.
A legerősebb kör, a Lendvai Ildikó- és Kiss Péter-féle jól-rosszul kézben tartja a frakciót, a kormányzást, és fennen hordozza az egység látszatát. Valószínűleg birtokolják a korábban Kovács László által megszólított baloldali közép egy részét, de képtelenek a programalkotó, alternatívaformáló munkára. Mint Kemény Zsigmond mondaná: "hiszik, hogy nagy változások történhetnek a világon, azonban, mint Heródes sem tudta a sok csecsemő közül a Messiást kitalálni, ők sem sejtik, hogy a megszületett eszmék közül melyik van hivatva az emberiséget rendeltetése felé vezetni, a meggyőződés szelíd Jordán vize, vagy az erőszakolás vérkeresztsége által". Célokban gyengék, eszközökben erősek. Ki vannak szolgáltatva egy erős céljait állandóan váltogató, eszközeiben gyenge vezérnek. Kiváló második emberek, akikből soha nem lesz első. Itt vergődnek, mert Orbán elállta a kádárista zsákutcát, Gyurcsány a központosító reformokét. Nem vonulhatnak be a nemzetiszín kádárizmus ismert világába. Ott már nemcsak Orbán vigyorog, hanem a gazdasági ellehetetlenülés is tátong. De kapcsolatok, intézmények híján nem látnak más reformutat sem, mint a jozefinista Grósz Károly-Gyurcsány Ferenc-utat.
Fő mondanivalójuk: kevesebb erőszak, médiapolitizálás, improvizáció, több kormányzás, munka - kisemberarcú, reformista gyurcsányizmus Gyurcsány nélkül. Legyünk megbízhatóak és kiszámíthatóak. Kormányozzunk hitelesen, döntsünk előkészített és egyeztetett anyagokról, tárgyaljunk és egyezkedjünk, ha lehet. Orbánnal van bajunk, és nem a jobboldallal. Ha nem lenne Orbán, nem kellene Gyurcsány. Fagyasszuk le a kampányban hasznos Gyurcsányt 2010-re, s amíg a fagyasztókamrában van, szorgalmas aprómunkával konszolidáljuk a reformokat. 2009 őszén olvasszuk ki, s nyerje meg a választásokat. Csakhogy Gyurcsány nem akar lefagyni, ellenkezőleg, folyamatosan hevül, tökéletesen kiszámíthatatlan, erejében és gyengeségében bármire képes. És a vele, illetve a pártelittel szembeni düh is robbanást idézhet elő.
Az első robbanást ügyesen csatornázta be platformként és képviselőcsoportként Baja Ferenc. Ha és amikor a kockázatokat pontosan felmérő Baja zászlót bont Gyurcsánnyal szemben, és megszerzi negyvennél több képviselő támogatását, akkor ez világos jelzés a baloldalon. A gyakorlatban, parancsok és háborúskodás nélkül, hozzákezdett a párt modernizálásához és föderalizálásához. Itt olyan régi, nem KISZ-es, reformkörös, Bokros-árva, a Szabolcs-Budapest-Baranya győztes tengelyt, illetve a 2002-es és 2006-os választásokat sikerre vivő stratégáról van szó, aki az egész pártban reálpolitikusi és hálózatépítési tapasztalatáról ismert. Baja nem vádolható se reformellenességgel, se antiliberalizmussal, ugyanakkor sikeresen megfogta érzelmeikben a balnacionalistákat. Soha nem főszereplő, nem is királycsináló, hanem koalícióformáló.
A szocialisták éppen Orbánnal és Gyurcsánnyal szemben értették meg, hogy köztársaságra, és nem királyságra van szükség a pártelvű parlamenti demokráciában. Talán a választó is ezt értette meg. Az MSZP-egység ma nem a vezérhez, a tisztekhez, az eszméhez való hűség, hanem a kitartás egymásért. Csapathűség. Nincs hová hátrálniuk.
Vissza kell menniük középre. El kell foglalniuk a polgárosodó, urbánus, modernizálódó és európaizálódó közepet. Ez versenyfutás a Fidesz békepárttal. Talán újra összerakható a baloldali puzzle a konvergenciaprogramot liberálisan menedzselő pénzügyminiszter, szabolcsi Verestől, a Kiss-Lendvai budapesti centrumtól, a pragmatikus Szekeresen és Gráfon át a polgármesterekig, önkormányzati emberekig, a baloldali szavazók húsz-huszonöt százalékát képviselő Szili Katalinig. Meg kell értetniük magukkal és a világgal, hogy csapattal, közös gondolkodással és elszántsággal többre mennek, mint bármilyen zseniális vezérrel. A háború lezárásakor a tárgyalás, a kiegyezés maga is cél, nemcsak eszköz. A megbékítés maga is politika. Nem háborús hősként kell érdemeket szerezni, hanem tárgyalóként, közvetítőként hitelessé válni. Tárgyalni, tárgyalni és még egyszer tárgyalni. Amikor ′89 hősei leültek a tárgyalóasztalhoz, nem voltak vezérek, szent célok, csak vázlatok és elgondolások - mégis jutottak valamire. El kell hinnünk magunkról, hogy nem tárgyai, hanem alanyai vagyunk a történelemnek. Az idő megérett.
A cikk teljes terjedelmében olvasható: