A magyar köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke és a miniszterelnök kedden Bécsben köszönetet mondott azért a segítségért, amelyet Ausztria nyújtott a magyaroknak 1956-ban közel 200 ezer menekült befogadásával.
Sólyom László, Szili Katalin és Gyurcsány Ferenc azon az emlékesten fejezte ki köszönetét, amelyet az osztrák főváros Austria Center nemzetközi konferenciaközpontjában tartottak Köszönjük Ausztria! címmel a bécsi magyar nagykövetség szervezésében. Sólyom László a mintegy kétezer meghívott előtt elmondott felszólalásában egyebek között kijelentette, hogy "nemzeti ünnepet nem lehet hatóságilag elrendelni.
Nemzeti ünnep csak az lehet, amelyet a nemzet szívébe fogad, amely része a nemzet emlékezetének, amelynek eseményei immár változtathatatlanul rögzültek egy mítosszá vált történetben, s így lettek részei a nemzet önazonosságának".
Emlékeztetett arra, hogy a szocialista rendszer, amely a forradalom leverésére épült, több mint 30 éven át még az emlékét is igyekezett kiirtani 1956-nak. A demokratikus Magyarország országgyűlése 1990-ben nemzeti ünneppé nyilvánította október 23-át. "Azóta ez a nap úton van afelé, hogy igazi nemzeti ünneppé váljon.
Minden egyes évforduló arra készteti a magyarokat, hogy értelmezzék 1956 szerepét a magyar történelemben, és fejtsék meg annak aktuális üzenetét" - emelte ki. A köztársasági elnök köszönetet mondott Ausztriának mindazért, amit 1956-ban Magyarországért tett. Szili Katalin, a parlament elnöke hangsúlyozta, hogy Ausztria volt az az állam, amelynek irányából a magyarok nagy része segítséget remélt a forradalom napjaiban.
Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök az 1956-os magyar forradalom jelentőségét méltatva leszögezte, hogy a diktatúra csak rövid távon lehet erősebb a demokráciánál, de hosszabb távon nem. Az államfő örömét fejezte ki, hogy kiváló kapcsolatok fűzik össze ma Ausztriát és Magyarországot, és hangsúlyozta: teljes szívből gratulál a magyar népnek, hogy ma az európai család teljes jogú tagja.
Wolfgang Schüssel kancellár méltatta azoknak a magyaroknak az érdemeit, akik az 56-os forradalom leverését követően Ausztriában leltek új hazára, és gazdagabbá tették azt. Andreas Khol parlamenti elnök az 56-os forradalommal összefüggésben kiemelte, hogy a demokrácia és az emberi jogok összeegyeztethetetlenek a kommunizmussal. - Köszöntünk sógor! - jelentette ki a házelnök, és köszönetet mondott azoknak a menekülteknek, akik az alpesi országban letelepedve hozzájárultak az ausztriai jóléthez.
(MTI)