A világon jelenleg 139 újságíró (köztük négy nő) ül börtönben - derül ki a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezetnek a bebörtönzött újságírók 17. nemzetközi világnapja alkalmából csütörtökön nyilvánosságra hozott összesítéséből.
A bebörtönzött újságírók valamennyien munkájuk végzése miatt vesztették el szabadságukat; kritikai hangvételük, a politikai hatalom, illetve a hatóságok számára zavaró tényfeltáró riportjaik és szókimondásuk miatt ítélték őket néhány hónaptól számos esetben több évig terjedő börtönbüntetésre. Nyolcvanhárom százalékuk az írott sajtó munkatársa, a többiek az elektronikus médiában dolgoznak.
A legtöbben Kínában (23 százalék), Kubában (17 százalék), Eritreában (16 százalék) és Etiópiában (15 százalék) raboskodnak. Az RSF szerint Kubában a bebörtönzött újságírók a rendőrség és a katonák bűnbakjai, rendszeresen verést kapnak és egyeseket társaik megbüntetésére használják. 2005 nyarán tartóztattak le három újságírót, akikkel a 2003 márciusa óta bebörtönzött sajtómunkatársak száma 23-ra növekedett.
Legtöbbjük egészségi és mentális állapota a fogvatartás körülményei miatt - amely ellen tiltakozásul egyikük éhségsztrájkba kezdett - súlyosan romlott az elmúlt időben.
Raúl Rivero kubai disszidensnek az El País című spanyol napilapban közzétett felhívása alapján az RSF figyelmeztet, hogy a kubai börtönökben az egyetlen megkönnyebbülésnek a halál számít.
A kubai állam pedig mindent megtesz a független újságírók elhallgattatására verésekkel, folyamatos rendőrségi beidézésekkel, amelyek során a börtönnel fenyegetett és bántalmazott újságírókat órákon át zaklatják.
(MTI)