Bachelor diploma főiskolán és egyetemen is

Ajánljuk - 2007-01-10

Az egyetemek és a főiskolák ugyanazon jogszabályok alapján oktatják az egyes alap- és mesterszakokat, mindamellett léteznek intézményi sajátságok - nyilatkozta az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) az EduPress megkeresésére. Az alapképzés nem azonos az eddigi főiskolaival, elképzelhető viszont, hogy egyes intézmények könnyebben állnak át a gyakorlati jellegű képzésre.

Mint ismeretes, a bolognai folyamat eredményeként Magyarországon is átalakult a felsőoktatás szerkezete. Ennek leglátványosabb eleme, hogy többlépcsős képzési rendszer lép életbe. Az alapszakokra (bachelor, vagyis BSc/BA) felvett diákok 6-8 félév elvégzésével olyan képesítéshez jutnak, mellyel már el lehet helyezkedni a munkaerőpiacon - elsősorban a gyakorlati jellegű oktatásnak köszönhetően. Az alapfokozat megszerzése ugyanakkor nem jelenti feltétlen a tanulmányok befejezését: az ezt követő mesterképzésre (master, vagyis MA/MSc) felvett hallgatók további 2-4 félévet, tanárszakokon 5 félévet tanulnak.

 

Arató Gergely, az OKM államtitkára korábban úgy nyilatkozott, az alapképzés nem azonos a főiskolaival, és a mesterképzés sem azonos az egyetemmel, viszont "a munkaerőpiacra kikerült hallgatók döntő többsége számára a BSc diploma körülbelül ugyanolyan esélyeket fog nyújtani, mint egy főiskolai diploma."

 

Mint azt megírtuk, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola oktatási rektorhelyettese szerint a különbség ugyanakkor a képzések típusában is megmutatkozik - vagyis az alapképzés jobban illeszkedik a főiskolai profilba. "A főiskolák eddig is ezt a képzést végezték, tehát nekik nem okoz nehézséget továbbra is folytatni, nem kell átállniuk, szemben az egyetemekkel, hiszen azok eddig inkább a mostani master képzésnek megfelelő, de hosszabb időtartamú - általában ötéves - elméleti képzést folytattak" - fogalmazott Helgertné Dr. Szabó Ilona.

 

Felvétel mesterképzésre: mindenki azonos eséllyel

 

Az OKM illetékese szerint nem lehet egyértelműen kimondani, hogy az alapszakoknak a főiskolák, a mesterszakoknak az egyetemek lennének az optimális helyszínei. Az intézmények ugyanazon jogszabályok, képzési és kimeneti követelmények alapján oktatják az egyes szakokat. A szaktárca szerint viszont "vannak intézményi specialitások, eltérő szakirányok az egyes egyetemeken és főiskolákon, de jogilag ugyanazt a szakképzettséget lehet megszerezni minden intézményben" - közölték megkeresésünkre a minisztériumnál.

 

Azt viszont egyértelműen lehet tudni, hogy nincs nagyobb esélye a mesterképzésre annak, aki az adott intézményben szerezte az alapképzéses oklevelét. "A felsőoktatási törvény tiltja azt, hogy a felsőoktatási intézmények előnyben részesítsék a náluk végzetteket a mesterképzésre történő felvételnél" - tájékoztatott a szaktárca. Vagyis, aki egy főiskolán szerzi meg alapképzéses oklevelét, a mesterképzést viszont máshol szeretné elvégezni, ugyanolyan esélyekkel indul, mint a megcélzott intézmény már "bent lévő" hallgatói.

(www.edupress.hu)