Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért

Ajánljuk - 2006-12-22

Ralph Steinman kapja idén a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért elismerést.

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma 2003-ban nemzetközi díjat alapított a molekuláris orvostudomány területén Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért címmel.

A díj évenkénti adományozásával az orvostudományi kutatások fejlődéséhez kiemelkedően hozzájáruló kutatókat kívánja elismerni. A díjat minden ősszel olyan nemzetközileg elismert kutató, vagy kutatócsoport kapja, akinek a munkája lényeges előrehaladást eredményezett a molekuláris orvostudomány területén. A díj összege tízezer euro.

Steinman professzor a New Yorkban található Rockefeller Egyetemen kutat és tanít. Évtizedek óta foglalkozik az immunrendszer egyik legfontosabb, 1973-ban általa felfedezett sejttípusával, annak működésével, és a klinikai gyakorlatban történő alkalmazásának lehetőségével. Dr. Ralph Steinman 1973-ban Dr. Zavil Cohn-nal együtt tette meg áttörést hozó felfedezését. Az immunrendszer működésének egyik alaptétele volt már az ötvenes években is, hogy az immunrendszer egyes sejtjei, az úgyneveztt lymphociták sajátos és specifikus receptoraikkal felismerik az antigéneket, és azokra immunválasz kifejtésével válaszolnak.

Egy fontos kérdés azonban megválaszolatlan maradt évtizedekig: az, hogy hogyan mutatódik be az antigén az immunrendszer sejtjeinek. Melyik az a sejttípus, amely feldolgozza és felszínére "kirakva" prezentálja a szervezetbe bekerülő kórokozókból származó és egyéb antigéneket?

A hatvanas évek végén világossá vált, hogy az antigénre adandó immunválaszhoz addig nem definiált és azonosított sejtek szükségesek, amelyek a lépből származnak, és hasonlóak lehetnek a falósejtekhez, azaz makrofágokhoz.

Dr. Steinman megvizsgálta a lépből származó sejteket, és rábukkant egy ritka sejttípusra, amely nyúlványokkal rendelkezik, és igen aktív. A sejtek sajátos alakja miatt nevezte el ezeket dentritikus sejteknek.

Steinman professzor ezek után azzal a hipotézissel állt elő, hogy a dentritikus sejtek az immunrendszer kulcsfontosságú sejtjei, és a legfontosabb funkciójuk az antigének felvétele, feldolgozása és bemutatása az immunrendszer sejtjeinek. Ezt az elgondolást hosszú ideig kétkedve fogadták, úgy gondolták, hogy a sejtek kis száma ellentmond annak, hogy meghatározó szerepük legyen az immunrendszer szabályozásában.

Dr. Steinman és kollégái azonban bebizonyították, hogy ezek az aggodalmak alaptalanok, és a dentritikus sejtek valóban karmesterei az immunitásnak. Nemcsak a kórokozókkal szembeni immunválasz szervezésében van ezeknek a sejteknek szerepe, hanem az immunválasz másik oldalának, a sajáttal szembeni toleranciának a kialakításában is. Éppen e kettősség teszi lehetővé, hogy terápiás célokra is felhasználják ezt a sejttípust, például autoimmun betegségek esetében.

Az utóbbi években Dr. Steinman és munkatársai, új vakcinációs eljárások után kutatva annak a problémának a megfejtésén dolgoznak, hogy hogyan használhatók fel a dentritikus sejtek különböző tumorok és vírusok, többek között a HIV elleni immunválasz kiváltásában.

 

Bár Dr. Steinman még soha nem járt Debrecenben, és nincs közvetlen tudományos kapcsolata az egyetemmel, felfedezéseit több szinten is hasznosítják. Egyrészt alapkutatások folynak a dentritikus sejtek biológiájának jobb megértése érdekében a DE OEC Immunológiai, valamint Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetében Dr. Rajnavölgyi Éva, illetve Dr. Nagy László vezetésével, másrészt az egyetemen működő Sejtterápia Klinikai Központ Dr. Hunyadi János irányítása alatt éppen a Steinman professzor által felfedezett és alkalmazott módszereket használja tumoros betegek tumorellenes immunválaszának kiváltásával. Dr Steinman munkássága kitűnő példája annak, hogyan válhat egy alapkutatási felfedezés klinikai jelentőségűvé, és később hogyan hasznosítható a gyógyításban.

(www.edupress.hu)