Hétfőn van a Hamász palesztin terrorszervezet több mint ezerkétszáz halottat követelő támadásának első évfordulója, eközben az izraeli hadsereg folytatta libanoni katonai műveleteit, amelyek célja az Iránnal szövetséges Hezbollah milícia megsemmisítése.
Jichák Hercog izraeli államelnök egyperces néma csenddel emlékezett meg az áldozatokról reggel 6 óra 29 perckor, amikor pontosan egy évvel ezelőtt megkezdődött a vérfürdő a Nova zenei fesztiválon, ahol a fegyveresek több száz fiatalt gyilkoltak meg. A ceremónia ideje alatt a Gázai övezet felől négy rakétát lőttek ki a tavaly október 7-én célba vett izraeli települések felé.
Jeruzsálemben a még mindig a Hamász fogságában lévő mintegy száz túsz rokonai Benjámin Netanjáhú izraeli kormányfő rezidenciája előtt gyűltek össze, tiltakozva az ellen, hogy a vezetésnek még mindig nem sikerült hazajuttatnia a szeretteiket.
Az október 7-i terrortámadás után Izrael katonai műveleteket indított a Hamász uralta Gázában, ahol ennek a helyi egészségügyi minisztérium adatai szerint mára csaknem 42 ezren estek áldozatául.
Az izraeli hadsereg hétfőn arról számolt be, hogy az elmúlt egy évben több mint negyvenezer célpontot bombáztak a palesztin enklávéban, 4700 alagútaknát találtak, és ezer rakétakilövő helyet semmisítettek meg.
A gázai konfliktus még mindig dúl, miközben Izrael már egy második fronton, Dél-Libanonban is harcol, ott a Hezbollah ellen. Október 7-én kora reggel az Egyesült Államok által terrorszervezetnek minősített Hezbollah rakétákat lőtt ki az észak-izraeli Haifára és Tibériásra, néhány ember könnyebben megsebesült – közölte az izraeli rendőrség.
Izrael az elmúlt hetek folyamán Bejrút déli peremvárosait bombázta, illetve szárazföldi inváziót kezdett Dél-Libanonban, hogy felszámolja a Hezbollah katonai képességeit. Erre válaszul a síita milícia támogatója, Irán előző héten nagyszabású rakétatámadás-hullámot indított Izrael ellen, a légvédelem viszont működésbe lépett, így nem keletkezett komoly kár. Ám sokakat egyre nagyobb aggodalommal tölt el a konfliktus regionális eszkalációjának veszélye.
Ehhez kapcsolódóan: „Folyamatosan lőttek a kocsinkra” – először beszélnek magyar túlélők az október 7-i mészárlásról Izraelben
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter vasárnap megfenyegette Iránt, hogy amennyiben további kárt próbál okozni, úgy járhat, mint Bejrút vagy Gáza. „Az irániak nem tudtak ártani a légierő képességeinek. Egyetlen repülőgép sem sérült meg, és egyetlen századot sem iktattak ki – mondta a tárcavezető a két izraeli légi bázison is szerény károkat okozó iráni rakétacsapásokról. – Aki azt hiszi, hogy egy puszta károkozási kísérlet visszatarthat minket a fellépéstől, az nézze csak meg, mi van Gázában és Bejrútban” – tette hozzá.
Izrael korábban bejelentette, hogy „célzott csapások” sorozatát hajtotta végre az Irán által támogatott Hezbollahhoz tartozó fegyverraktárak és infrastrukturális létesítmények ellen. A libanoni hírügynökség szerint több mint harminc csapás érhette a Hezbollah állásait. A légitámadások egy benzinkutat és egy orvosi felszereléseket tároló raktárat is érintettek. A videófelvételeken hatalmas lángok láthatók éjszaka, miközben a helyiek pánikszerűen menekülnek, a háttérben pedig robbanások visszhangoznak. Sok megfigyelő szerint ezek voltak Izrael legpusztítóbb bombázásai a közelmúltban.
Izrael immár napok óta lövi Bejrút külső negyedeit is, leszámolva a Hezbollah vezetőjével és lehetséges utódjával is. Utóbbival biztonsági források szerint október 4., a tudósítások szerint őt célzó légitámadás óta nem sikerült kapcsolatba lépni.
Két magas rangú iráni biztonsági illetékes szerint az iráni Forradalmi Gárda elit alakulatának számító al-Kudsz hadtest egyik, Libanonban tartózkodó parancsnokáról sem lehet hallani napok óta.
Izrael első számú szövetségese, az Egyesült Államok ismét némi frusztrációjának adott hangot friss közleményében az izraeli hadműveletek volumenével kapcsolatban. „A katonai nyomás időnként megnyithatja a teret a diplomácia előtt. Természetesen a katonai nyomás is vezethet téves számításokhoz. Nem szándékolt következményekhez vezethet” – közölte egy amerikai külügyi szóvivő. Leszögezte, hogy Washington támogatja a szélsőségesekkel szembeni fellépést, ám a polgári célpontok támadását nem.
Izrael azt hangoztatja, hogy a Hezbollah elleni rajtaütések lehetővé fogják tenni több tízezer embernek a hazatérést a tavaly október óta napi szinten rakétázott Észak-Izraelben.