Megszűntek a jogi korlátozások Angliában, Johnson továbbra is óvatosságot kér a lakosságtól

Ajánljuk - 2021-07-19

:London, 2021. július 19., hétfő (MTI) - A brit kormány terveinek megfelelően megszűnt hétfőn a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt utolsó jogi korlátozások zöme Angliában. Boris Johnson miniszterelnök hétfői felhívásában ugyanakkor további óvatosságot és elővigyázatosságot kért a lakosságtól.

A kormány által kidolgozott, négy lépésből álló nyitási terv utolsó mozzanataként hétfőtől megszűntek az összejövetelekre elrendelt létszámkorlátozások a zárt helyiségekben és szabadtéren egyaránt.

Ugyancsak megszűntek a résztvevők létszámára érvényes korlátozások egyes szertartásokon, például esküvőkön és temetéseken, emellett minden olyan létesítmény megnyithat, amely a járványellenes szabályok miatt eddig zárva tartott.

Ezek közé tartoznak az éjszakai szórakozóhelyek is, amelyek tavaly március, a koronavírus-járvány elhatalmasodásának időszakában elrendelt első országos zárlat óta most nyithatnak ki először.

Megszűnt az a korlátozás is, amelynek alapján eddig az éttermekben és a pubokban csak asztali rendelés és felszolgálás volt lehetséges, a bárpultoknál nem lehetett fogyasztani.

Hétfőtől védettségi igazolásokat sem kell felmutatniuk azoknak, akik e létesítmények belső, zárt helyiségeibe kívánnak belépni.

Nem kötelező immár a maszkok viselése sem az üzletekben, a vendéglátóhelyeken, az iskolákban és a tömegközlekedési eszközökön.

E jogi kötelezettséget ugyanakkor felváltotta egy olyan kormányzati útmutatás, amely javasolja a maszkok további viselését zárt, zsúfolt helyeken, ahol olyanok kerülhetnek kapcsolatba, akik nem találkoznak egymással napi rendszerességgel.

Hétfői nyilatkozatában a Downing Street is hangsúlyozza, hogy az eddigi jogi kötelmek helyébe olyan útmutatás lép, amely az egyéni ítélőképességre és felelősségérzetre helyezi át a hangsúlyt.

A londoni kormányfői hivatal megfogalmazása szerint továbbra is elvárás, hogy az emberek vigyázzanak magukra és másokra.

A kormány az eredeti, június 21-i időpontról halasztotta négy héttel későbbre, vagyis hétfőre az angliai jogi korlátozások megszüntetését, azzal a céllal, hogy az oltási kampány lépést tudjon tartani a fokozottan fertőzőképes, Nagy-Britanniában dominánssá vált delta koronavírus-variáns terjedési ütemével.

A Downing Street hétfői ismertetése szerint a halasztás négy hete alatt csaknem 8 millió első és második dózist adtak be Angliában a koronavírus elleni vakcinákból, a felnőttek több mint kétharmada mindkét oltási adagot, a 25 évnél fiatalabbak csaknem 60 százaléka legalább az első dózist megkapta, és minden felnőttnek van már lehetősége időpontot foglalni az oltás beadására.

A miniszterelnöki hivatal hangsúlyozta: várhatóan folytatódik a koronavírus-fertőződéses esetek számának növekedése, de az oltási kampány jelentősen meggyengítette a kapcsolatot a fertőzések, valamint a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések kialakulása és a Covid-19 betegség okozta halálozások között.

A Downing Street idézi az angliai közegészségügyi szolgálat (PHE) vizsgálati adatait, amelyek szerint a brit oltási kampányban legnagyobb számban alkalmazott két vakcina, a Pfizer-BioNTech és az Oxford-AstraZeneca két oltási adag beadása után 96 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések kialakulását a delta koronavírus-változat okozta fertőzések esetében is.

A korlátozások felszámolásáról szóló brit kormányzati döntést számos orvosi szervezet erőteljesen bírálta az utóbbi időszakban, mindenekelőtt azzal az érvvel, hogy Nagy-Britanniában emelkedik a fertőződések száma, és ha ez akadálytalanul folytatódik, az növeli az új koronavírus-változatok megjelenésének kockázatát is.

Boris Johnson a hétfői nyitás alkalmából közzétett videóüzenetében ugyanakkor helyénvalónak nevezte a döntést, mondván: ha a kormány ezt a lépést nem most teszi meg, akkor az őszi-téli hónapokban kellett volna megnyitni az országot, amikor a hideg időjárás kedvez a vírus terjedésének.

Johnson hangsúlyozta: a későbbi nyitással elveszne a héten kezdődő iskolai vakáció nyújtotta lehetőség is a fertőzések terjedésének megtörésére.

"Ha most nem nyitunk, azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy nyitunk-e valaha is. Most jött el a megfelelő pillanat" - fogalmazott a kormányfő.

Boris Johnson ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nyitást óvatosan kell végrehajtani, mivel a vírus még mindig jelen van, és a delta variáns rendkívül fertőző.

Óriási megkönnyebbülésre ad okot az, hogy az oltási kampány most már kétséget kizáróan igen jelentősen meggyengítette a kapcsolatot a koronavírus-fertőzések, valamint a súlyos megbetegedések és a halálozások között - emelte ki a brit miniszterelnök.

Johnson éppen ezért kérte, hogy mindenki, akit behívnak oltásra, éljen a lehetőséggel, és adassa be magának a vakcinát.