Répássy Róbert és Ódor Ferenc nem ismeri a törvényeket

Ajánljuk - 2006-12-30

A jelek szerint a Fidesz képviselői nem ismerik az Országgyűlés döntéseit, ezért rossz kiindulópontból téves következtetéseket vonnak le a közigazgatási hivatalok átszervezésével kapcsolatban.

Így állhat elő az a helyzet, hogy harcba szállnak egy olyan kormánydöntés ellen, ami évente mintegy 700 millió forintos megtakarítást hoz az adófizetőknek - ráadásul úgy, hogy eközben jobb kiszolgálást kapnak az okosabban megszervezett hivataloktól.

 

Nyáron ellenzéki képviselők is támogatták az Alkotmány módosítását - nélkülük ez nem is lett volna lehetséges -, amely felhatalmazást adott arra, hogy az Országgyűlés egyszerű többséggel dönthessen a kormány szervezet átalakítási szándékait szentesítő törvénymódosításokról. A parlament ezzel a lehetőséggel élt, amikor - az úgynevezett salátatörvény részeként - elfogadta az önkormányzati törvény módosítását, s ezzel éppen a Répássy Róbert és Ódor Ferenc által felvetett problémát előzte meg.

    A jogszabályt már aláírta a köztársasági elnök is - tehát az Országgyűlés döntésével kapcsolatban nem volt alkotmányossági aggálya -, így nincs akadálya, hogy hatályba lépjen az önkormányzati törvény ilyen értelmű módosítása.

    Mindez azt jelenti, hogy a probléma, amit a két fideszes honatya vetett fel, egész egyszerűen nem is létezik: a parlament megteremtette azt a törvényi keretet, ami alapján a kormány jogszerűen meghozta a közigazgatási hivatalok rendszerének átszervezésével kapcsolatos döntését.

    Ez viszont szükségképpen azzal jár, hogy rossz az a következtetés is, amit az ellenzéki képviselők vontak le a jogszabályok pontatlan ismerete alapján: valójában szó sincs törvénysértésről.

    Korántsem mellékes azonban az, hogy minek a visszavonását kéri a két honatya, hiszen a kormány döntésének eredményeként a közigazgatási hivatalok az átszervezés után olcsóbban és hatékonyabban működhetnek majd: a cél éppen ez, vagyis az ügyfelek jobb kiszolgálása és az átláthatóbb működés biztosítása volt; ráadásul a regionális szervezeti modellre való áttérés évente mintegy 700 millió forintos megtakarítást jelent az adófizetők pénzéből.

    

 Kormányszóvivői Iroda